A boltosok nem számítottak ekkora rohamra, pedig tudni lehetett, hogy baj lesz.
Szerdán 0 óra 0 perctől legálissá vált a marihuána Kanadában; a könnyű drogot a keleti Új-Fundlandon kezdték először árusítani, mivel itt jött el először az éjfél. Az érdeklődés akkora volt, hogy a legtöbb boltban egy nap alatt kifogytak a fűből, és sokan egyelőre azt sem tudják, mikor érkezik az új szállítmány.
Quebec tartományban – bár órákat kellett várniuk az érdeklődőknek – sokan üres kézzel tértek haza, mert mire sorra kerültek, elfogyott a készlet. Egyes üzletekben néhány órával a nyitás után már csak korlátozott mennyiségeket árultak.
British Columbia tartományban a legolcsóbb pakkok már a nyitás utáni percekben elfogytak, és pár órával később a többiből sem lehetett rendelni. A helyzetet tovább nehezítette, hogy a Nunavut nevű oldal többször lefagyott a túlterhelés miatt – írta a VICE nyomán a 444.
A Waterloo Egyetem és a C.D. Howe Institute egyébként előre jelezte, hogy Kanadában csak 210 tonnát tudnak leszállítani, miközben a keresletet 610 tonnára becsülték.
Uruguay után Kanada a világ második országa, amely szabaddá tette a könnyű drog piacát.