Vállalkozás hvg.hu 2018. október. 12. 21:40

Úgy csalták az adót két tengerparti üdülőhelyen, mintha nem lenne holnap

Összesen 16 ezer látogatót jelentettek le, de valójában több mint egymillió vendég fordult meg náluk.

Igazán merész lépésre szánták el magukat két romániai üdülőhely szállásadói: amikor sor került a szezonvégi elszámolásra, mindössze 16 ezer vendéget jelentettek le az adóhatóságnál úgy, hogy a látogatók száma elérhette az egymilliót is – írja a Maszol.ro. A portál szerint a tengerparti turisztikai vállalkozások az adócsalás élharcosai, amelyek sokszor „hülyének nézik a hatóságokat”.

Az Országos Statisztikai Hivatal adatai szerint – amelyeket az adóhatóság is használ az ügyeskedők felderítésére – az idei szezonban mindössze 16 ezren nyaraltak két roppant népszerű üdülőhelyen, a bulgár határ közelében fekvő Vama Vechén és Május 2-n. Ez azt jelenti, hogy naponta csupán 106 személy szállt meg a két településen, aminek a valószínűsége nullához közeli, főleg azért, mert az interneten száznál is több szálláshelyet találni Limanu községben, amelyhez az üdülőhelyek tartoznak.

A valósághoz már közelebb állnak a rendőrség becslései, amelyek 20 ezerre teszik csak azok számát, akik az idénynyitónak számító május 1-i hosszú hétvégén leruccantak Vama Vechére és Május 2-re. Ez a szám több mint a hivatalos kimutatásokban szereplő négyhónapos teljes forgalom, ami után az érintett cégek adózni fognak.

A Konstanca megyei rendőrség szerint május elejétől augusztus végéig minden hétvégén 15-20 ezer turista fordult meg a két üdülőhelyen, jelentős hányaduk ott is szállt meg. A teljes szezon alatti látogatók száma így valószínűleg elérhette az egymilliót.

Az Európai Bizottság becslései szerint az áfa terén Romániában 35 százalékos az adócsalás mértéke, vagyis ebből a forrásból 12 milliárd euró folyik be évente az államkasszába, pedig a bevételnek körülbelül 18 milliárdnak kellene lennie. A Maszol szerint a vendéglátóipar és az idegenforgalom az adócsalásnak leginkább kitett gazdasági ágazatok közé tartozik Romániában.