2025-ig minden Audi-típust elérhetővé tennének elektromos változatban, a motorokat pedig Győrben gyártják.
Az Audi küldetése az elektromobilitás, 2025-ig a gyártó valamennyi modellje elérhető lesz elektromos változatban, amelyekbe Győrben készülnek a motorok, mondta el csütörtökön Abraham Schot, az Audi AG igazgatótanácsának megbízott elnöke.
Achim Heinfling, az Audi Hungaria Zrt. igazgatóságának elnöke azt mondta, két hónapja elindult az e-motorok sorozatgyártása is Győrben.
A megbízott elnök beszélt arról is, hogy Magyarországon működik a térség legnagyobb szerszámgyára és a világ legnagyobb motorgyára.
Az Audi Hungaria Zrt. az előző évben egy százalékkal, 7,136 milliárd euróra (azaz 2220 milliárd forintra) növelte árbevételét. Tavaly 1 965 165 motort gyártott, ami 1,9 százalékkal haladta meg a 2016. évit és 105 491 jármű készült Győrben, ami 16,5 százalékkal kevesebb volt, mint 2016-ban.
Az Audi AG több mint hatvanezer embert foglalkoztat, konszern szinten pedig munkavállalóik száma eléri a 90 ezret. Tavaly összesen 1 878 100 darab Audit szállítottak ki a vevőknek.