Vállalkozás MTI 2018. június. 10. 12:35

Lezárták és át kell építeni a Lupa-tó melletti engedély nélküli parkolókat

350 parkolóhellyel most kevesebb van a Lupa-tó mellett, mert a parkolót építtető nem pótolta a hatósági felszólításban foglaltakat.

Lezáratta a Lupa-tó mellett engedély nélkül működő parkolókat a katasztrófavédelem, és rendelkezett azok átépítéséről - erősítette meg a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóságnál (FKI) helyettes szóvivője vasárnap az MTI-megkeresésére. Kolozsi Péter tájékoztatása szerint a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóságnál (FKI) 2017 júniusában kezdeményeztek vízbázis-védelmi egyedi vizsgálati eljárást egy mintegy 275 férőhelyes parkoló kialakítása érdekében. A tervezett parkoló ugyanis ivóvízbázison helyezkedne el.

Az eljárást az igazgatóság elindította, a hatályos jogszabályoknak megfelelően hiánypótlást és díjfizetés-felszólítást írt ki. A parkoló kezdeményezője azonban a felszólításban foglaltakat nem teljesítette, ezért az FKI - a vonatkozó jogszabályok értelmében - megszüntette az eljárást. Az FKI munkatársai 2018 májusában szemlét tartottak a tó mellett, és megállapították: ott engedély nélkül, két helyszínen, mintegy 350 gépkocsi befogadására alkalmas parkolót alakítottak ki. A murvával borított parkoló kialakítása nem felel meg a műszaki előírásoknak - tették hozzá. A Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság határozatban rendelkezett a parkolók azonnali lezárására és a jogszabályoknak megfelelő átépítésére.

hvg360 Tornyos Kata 2025. január. 07. 12:00

Vészesen terjednek a légúti fertőzések, de honnan tudjuk, hogy coviddal, influenzával vagy megfázással van-e dolgunk?

A téli időszak minden évben egyet jelent az influenzaszezonnal, és ez idén sincs másként. Magyarországon fokozódik a járványhelyzet, szinte mindenki talál a környezetében olyan embert, aki lázra vagy köhögésre panaszkodik, de még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást a HVG által megkérdezett szakértők szerint. Mi a különbség tünet és tünet között, és melyik légúti megbetegedés lehet igazán veszélyes? Erről is beszélt Várdi Katalin pulmonológus és Kemenesi Gábor virológus.