Vállalkozás hvg.hu 2018. május. 12. 08:40

Van egy kis WC-para a Starbucksnál

Hogy függ össze a rasszizmus a mosdóhasználattal? A Starbucks a saját kárán tanulta meg.

A kávézólánc mosdópolitikája némi kiegészítésre szorult, miután áprilisban az egyik philadelphiai Starbucks üzletvezetője kihívta a rendőrséget két fekete férfira, mert azok vásárlás nélkül kérték, hogy használhassák a mosdót. Épp egy üzleti megbeszélésre vártak, és miután nem voltak hajlandóak távozni a felszólításra, letartóztatták őket.

Az ügy nagy felháborodást váltott ki, és súlyos PR-katasztrófaként könyvelhette el a Starbucks, amelynek a vezetője most bejelentette: új mosdópolitikát vezetnek be, amelynek értelmében bárki használhatja a kávéző mosdóit, aki kéri ezt. Mindezt megpróbálják úgy kivitelezni, hogy közben ne váljanak nyilvános WC-vé.

A cég a két férfitől is bocsánatot kért, az alkalmazottainak pedig még ebben a hónapban antirasszista tréninget tart. Már most utasításba kapták, hogy minden, a kávézóba betérő emberrel érzékeltessék, hogy szívesen van látva.

Természetesen nem a Starbucks az egyetlen lánc, amelynek a kávézóiban zárva tartják a mosdókat. Sok helyen csak fogyasztásért cserébe használhatják a vendégek a WC-ét, ami hozzájárul a karbantartás költségeihez.

hvg360 Tiszai Balázs 2025. március. 27. 11:18

Trumpcesszió: terv is van az elnök tombolása mögött, vagy csak gödörbe kormányozza az USA-t?

Vámháborút szít, szövetségeseket fenyít, és úgy akarja gyengíteni a dollárt, hogy az közben erős is maradjon – hivatalba lépése után szinte azonnal agresszív és követhetetlen gazdasági döntéseket hozott Donald Trump. A bizonytalanságok miatt nő az amerikai recesszió esélye, az elnök hívei szerint viszont mindez nem kapkodás, hanem egy átgondolt mesterterv része, amellyel Trump újraírná a játékszabályokat, és amelynek központi eleme a zsarolás.