Vállalkozás hvg.hu 2018. május. 11. 11:08

Megint lehet ingyen kamionsofőrnek tanulni

A szakszövetség szerint ez is kevés a munkaerőhiány orvoslására.

Újabb 1200 tehergépkocsi- és autóbuszvezető képzése valósulhat meg 1 milliárd forintos állami forrásból – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium. A Gépjárművezető-képzés munkaviszonyban állók számára elnevezésű program résztvevőit csak azután vonják be a képzésbe, hogy a munkáltatók kiadták a szándéknyilatkozatokat, ezzel is biztosítva a támogatottak elhelyezkedését.

A program 2015 nyarán indult, az eddigi képzéseket 2018. április végéig már mintegy 3600-an fejezték be, a végzettek közel 94 százaléka a magyarországi székhelyű, áruszállítással, személyszállítással vagy fuvarszervezéssel üzletvitelszerűen foglalkozó vállalkozásoknál helyezkedett el – közölte a gazdasági tárca.

A program célja a súlyos munkaerőhiány enyhítése a hazai cégeknél. Árvay Tivadar, a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesületének kommunikációs vezetője a héten arról beszélt a Világgazdaságnak, hogy legfeljebb tűzoltásra elegendő, ezért azt szorgalmazza a testület, hogy a közoktatásban is induljon el a hivatásos gépjárművezetők képzése.

hvg360 Serdült Viktória 2025. január. 07. 09:30

Laczó Adrienn, lemondott bíró: Dermesztő hatás nyomja rá a bélyegét az egész bírói szervezetre

„Az ember csak akkor veszi észre, hogy nem kapott levegőt, amikor felbukkan a víz alól” – mondja Laczó Adrienn volt bíró, aki januártól egy ügyvédi irodában dolgozik tovább. A Fővárosi Törvényszék Büntető Kollégiumának egykori tanácselnöke szerint a bírák közül egyre többen érzik, hogy olyan nyomás nehezedik rájuk, ami nem megengedhető. Hogyan nyilvánul meg ez a nyomás, és volt-e bármilyen hatása a bírák kiállásának? Miért volt szerinte mélyen sértő az új OBT-elnök nyilatkozata a „zavaró hangokról”? HVG-portré.