Vállalkozás hvg.hu 2018. március. 13. 10:52

A közjegyzői iroda hallgat Kósa állítólagos 1300 milliárdos megbízásáról

Megkerestük azt a közjegyzői irodát, amely a Magyar Nemzet szerint papírt adott ki arról: Kósa Lajost valaki megbízta több mint 1300 milliárd forint kezelésével.

Valaki megbízta Kósa Lajost, hogy rendelkezzen egy ezermilliárd forintosnál is nagyobb összeg felett, és ezt közjegyzői okiratba is foglalták – állítja a Magyar Nemzet. A lap egy fotót is mutatott az iratról, amely szerintük Tóth Ádám közjegyzői irodájában készült, de azon a részletén, amelyet közzétettek, sem pecsét, sem aláírás nem látszik.

Megkérdeztük a közjegyzői irodát, hogy hiteles-e a dokumentum, amelyet a Magyar Nemzet megjelentetett, vagy valójában nem készült náluk ilyen papír. De titoktartásra hivatkozva nem árultak el semmit, sem megerősíteni, sem megcáfolni nem akarták az irat hitelességét.

A papír szerint, amelyet a Magyar Nemzet bemutatott, Kósa Lajos 2013. január 28-án kötött szerződést a megbízójával, aki felruházta Kósát, hogy a „megbízó helyett és annak képviseletében a jelzett összegből magyar államkötvényeket vásároljon”, és azokat a „megbízó nevén vezetett befektetési számlán elhelyezze”. A megbízó nevét a lap kitakarta, Kósáé azonban látszik. A dokumentumon az áll: a több mint 1300 milliárd forintnyi összeget az FHB Kereskedelmi Bank Zrt.-nél helyezték el.

Az ügy további fejleményeiről itt olvashatnak.

hvg360 Tornyos Kata 2025. január. 07. 12:00

Vészesen terjednek a légúti fertőzések, de honnan tudjuk, hogy coviddal, influenzával vagy megfázással van-e dolgunk?

A téli időszak minden évben egyet jelent az influenzaszezonnal, és ez idén sincs másként. Magyarországon fokozódik a járványhelyzet, szinte mindenki talál a környezetében olyan embert, aki lázra vagy köhögésre panaszkodik, de még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást a HVG által megkérdezett szakértők szerint. Mi a különbség tünet és tünet között, és melyik légúti megbetegedés lehet igazán veszélyes? Erről is beszélt Várdi Katalin pulmonológus és Kemenesi Gábor virológus.