A spanyol „La Liga” nem csak a fociban, hanem a közvetítési technikában is a legjobb akar lenni.
A spanyol labdarúgó bajnokság meccseit a tavalyi szezonban világszerte nagyjából 2,5 milliárd ember követte a tévében. 2017-ben a bajnokság húsz csapata között összesen 1 milliárd 247 millió eurót osztott ki a spanyol profi liga a tv-közvetítésekből befolyt pénzekből. A legnagyobb bevétel a Barcelonáé volt, 146, a második a Reálé 140 és a harmadik az Atletico Madridé 99 millióval, ez szinte tökéletesen tükrözi az erősorrendet, még akkor is, ha a bajnokságot 2017-ben Real nyerte, de valahogy mégis, a Barcelonát többen nézik. Igaz, a pénz elosztásakor figyelembe vették az előző öt év statisztikáit is, amikor a Barcelona nem csak nézettségben, hanem eredményességben is előzte a nagy riválist.
Már 2010-ben az első osztályú spanyol klubok stadionjaiban meghonosítottak egy 6 kamerából álló rendszert. Ennek köszönhetően a meccs közben folyamatosan tájékoztatni lehet a tv-nézőt bármelyik játékos passz-hatékonyságáról, a lefutott kilométerek számáról és egyéb statisztikai mutatóikról. Később az adatok bekerülnek, az ún. Mediacoach rendszerbe és ezt a klubok is használhatják. De ez csak az első lépés volt.
Tavaly a Real Madrid otthonában, a Bernabeu-stadionban és a Barcelona pályáján, a Camp Nouban is létrehoztak egy újabb technológiai csodát. Az amerikai Intel dolgozta ki a True View nevű szisztémát: 38 kamera működik és a játék minden mozzanatát képesek több látószögből is visszajátszani, lassítva, pillanatokon belül. Vagyis ez egyfajta szuper videóbíró is lehetne. De a cél nem a bírók segítése, hanem a televíziós nézettség növelése, ismerte el Emili Planas, a spanyol bajnokság közvetítési jogát birtokló Mediapro cég igazgatója- írja az AFP.
Közben már az Atletico Madrid és az FC Sevilla stadionjában is kiépítették ezt a rendszert. Pár napja derült ki, hogy a La Liga meccsein is bevezetik a videóbírót – amely egyébként működni fog a focivébén is – de ez egy másik történet. A következő szezonban az Athletic Bilbao és a Valencia stadionját is ellátja a három tucat kamerás rendszerrel az Intel. A nemrég zajlott barcelonai high-tech rendezvényen, a Mobil World Congressen ott volt Alfredo Bernejo, a La Liga digitális stratégiájáért felelős igazgatója.
Bernejo arra emlékeztetett, hogy a spanyol bajnokságot 310 millióan követik a netes fórumokon. Számukra nem csak a meccsek közvetítése fontos, hanem az is, ami két forduló között történik. Ilyenkor lehet a kivételes technika segítségével elemezni a pályán történteket, a szurkolók, akik mindent láthattak, megírhatják a saját véleményüket. Szóval a korszerű technika lényege, hogy a tízezer kilométeres távolságban lévő kínai focirajongók ugyanúgy a sajátjuknak tekinthessék a spanyol bajnokságot, mint maguk a spanyolok. Akik nem mindig töltik meg a stadionok lelátóit.