Öt magyar településen is vizsgálják a sertéseket.
Ismét megjelent az afrikai sertéspestis Romániában: a kór a magyar, illetve az ukrán határtól is alig néhány kilométernyi távolságra található Szatmár megyei Mikola egy háztáji gazdaságában fertőzte meg az állatokat - közölte a román sajtó.
A vírus két napja azonosították, az állategészségügyi hatóság azonnal leölte az illető gazdaságban nevelt 13 sertést, a tetemeket pedig elégette.
A magyar Állategészségügyi Szolgálat kijelölte Magyarországon a megfigyelési zónát. Méhtelek és Garbolc teljes közigazgatási területe, Nagyhódos település egy része, valamint Rozsály és Zajta települések külterületeinek egy része került korlátozás alá. Az ottani állatorvosok hamarosan felkeresik a sertéstartókat, hogy számba vegyék és megvizsgálják a sertéseket. Az érintett területen belül tilos a sertések bármilyen célú szállítása. Fontos kiemelni, hogy a sertéstartóknak a gazdaságaikban észlelet minden megbetegedett, vagy elhullott sertésről értesíteniük kell a hatósági állatorvost, aki elvégzi a szükséges vizsgálatokat.
Az ASP vírusa ellenálló, húsban, nem hőkezelt húskészítményben hónapokig, fagyasztott húsban akár évekig fertőzőképes. Védőoltás nem áll rendelkezésre, a fertőzés terjedését csak a beteg állatokkal való érintkezés megelőzésével lehet meggátolni. A fertőzött állatok száz százaléka elpusztul, az emberekre viszont nem jelent veszélyt.