Vállalkozás hvg.hu 2017. október. 20. 11:08

Új rekord Magyarországon: négyfős cég épít sportcsarnokot majdnem kétmilliárdért

Az Mfor szerint egyszerű strómancég kapta a siófoki megbízást.

A Peszter Építőipari és Kereskedelmi Kft. fejezi be a siófoki Kiss Szilárd Sportcsarnok építési munkálatait – az erről szóló hirdetményt az Mfor szúrta ki az uniós közbeszerzési értesítőben. A szerkezetkész épület befejezéséért a társaság 1,82 milliárdot kap.

Az már fel sem tűnne, hogy a Peszter egyedüli jelentkezőként indult a tenderen, az azonban annál furcsább, hogy a budapesti cégnek mindössze négy alkalmazottja van, ügyvezető igazgatója pedig tavaly óta a Siófoki Kézilabda Club felnőtt és utánpótlás vezetői asszisztense – jegyzi meg a portál.

A kis cég nem is tud nagyon referenciákat bemutatni: 2014-ben és 2015-ben egy fillér bevétele nem volt, tavaly már 453 milliót szerzett, ez feljogosíthatta az induláshoz, annak a feltételét ugyanis a klub 450 millió forintban szabta meg.

De hogy ki fogja akkor felépíteni a csarnokot? A Peszter rutinos alvállalkozókat gyűjtött maga köré. Az eljárás összegző tájékoztatása szerint ezek között van Orbán Viktor vejének, Tiborcz Istvánnak az egykori cége, az Elios Innovatív Zrt. és az elmúlt évek közbeszerzési bajnoka, a West Hungária Bau Kft. is.

Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.