Vállalkozás hvg.hu 2017. október. 14. 17:28

Tömeges kirúgások a Teslánál

Több száz munkatársát, köztük mérnököket és menedzsereket bocsátott el a héten az elektromos autókat gyártó amerikai Tesla cég.

Pedig a piac arra ösztökéli a gyártót, hogy a Model 3 sedan változatából többet gyártson. Az elmúlt negyedévben ebből 260 készült el a gyárban. A cégvezető milliárdos, Elon Musk korábban azt ígérte, hogy a Model 3-ból az év végére már heti ötezer darabot gyártanak.

A cég egy kaliforniai lapnak azt mondta, hogy ezek nem elbocsátásnak számítanak, csupán a cégmenet éves felülvizsgálásának az eredménye.

A dolgozók azonban azt mondták, hogy előzetes figyelmeztetés nélkül töréntek a kirúgások, és az elbocsátottak számát 400 és 700 közöttire tették. Olyanoknak is távozniuk kellett, akik a dizájnon dolgoztak, de gyári munkásoknak is felmondtak.

A Tesla ugyanakkor állítólag új munkatársak felvételére készül.

Életveszélyes hibát találtak a Teslában, 11 000 Model X-et hívnak vissza

Nem ez az első eset, hogy a Tesla visszahívja az autói egy részét. Most a második sor üléseivel támadtak gondok.

hvg360 Mátraházi Zsuzsa 2025. január. 10. 19:30

Sabján Adrienn kajatortacukrász: „Olyasmit nem vállalok el, amit jobb, ha nem látnak a hűtőbe bekukucskáló gyermekeim”

Jól fizető szakmából piaci szempontból a legrosszabbkor váltott, mégis sikerre vitte vállalkozását. Furcsán indult, de a hermelintorta sem fogott ki rajta. Megküzdött „véres” feladattal is, de nemet mondott a szülést ábrázoló tortára. Elárulja, hogy már nem igazán szereti az édességet, de persze mindent megkóstol, amit készít, és a versenytársak termékeit is elemeznie kell. HVG-portré.