Vállalkozás MTI 2017. október. 02. 10:13

Bedőlt egy brit légitársaság, 110 ezren maradtak külföldön

Beszüntette tevékenységét hétfő reggel a Monarch Airlines, az ötödik legnagyobb brit légitársaság, amely az elmúlt időszakban komoly veszteségekkel működött.

A brit polgári légiközlekedési hatóság (CAA) hétfői bejelentése szerint a cég 110 ezer utasa van jelenleg külföldön. A Monarch utazási irodát is működtetett. A CAA közleménye szerint a csőd miatt 300 ezer jövőbeni repülőjegy-foglalást és társasutat töröltek.

Chris Garyling brit közlekedési miniszter hétfő délelőtt közölte: a külföldön maradt 110 ezer utas hazahozatala a legnagyobb ilyen jellegű logisztikai akció, amelyet Nagy-Britanniában békeidőben valaha is végrehajtottak. A kormány harminc repülőgép bérlésére kérte fel a CAA-t az utasok hazahozatalára.

A CAA "példátlannak" nevezte a kialakult helyzetet, de biztosította a külföldön lévő utasokat, hogy mindegyiküket pótlólagos költség nélkül hazaszállítja. A hatóság szerint nem kell megszakítaniuk üdülésüket azoknak sem, akik a Monarch szervezésében külföldi társas úton vannak.

A Monarch, amely 2100 alkalmazottat foglalkoztat, a tavaly októberrel véget ért legutóbbi teljes pénzügyi évét 291 millió font (több mint 100 milliárd forint) veszteséggel zárta.

A 1968-ban alapított légitársaság tavaly 6,3 millió utast szállított 40 célállomásra, mindenekelőtt földközi-tengeri üdülőhelyekre a londoni Gatwick és Luton, valamint Birmingham, Leeds-Bradford és Manchester repülőtereiről.

A csődgondnoki feladatokra kijelölt KPMG könyvvizsgáló és tanácsadó cég egyik szakértője hétfőn a BBC-nek azt mondta: a Monarch összeomlását a rövid távú repülések piacát jellemző ádáz verseny és az ebből eredő nyomott árak, az emelkedő üzemanyag-költségek és a gyenge font miatti további költségemelkedések okozták, és a helyzetet súlyosbította, hogy az elmúlt évek törökországi és egyiptomi terrortámadásai miatt visszaesett a kereslet a cég hagyományos útvonalain.

hvg360 Tiszai Balázs 2024. december. 02. 15:00

Orosz olajból készült termékek az EU-ban: napokon belül lejárhat a szankció alóli felmentés, piacot veszthet a Mol

Tilos az unión belül orosz olajból finomított áruval kereskedni, kivéve, ha a Mol szlovák leánycége vagy, és Csehországnak adsz el. Ennek a felmentésnek viszont december ötödikén vége, hacsak meg nem hosszabbítják. Mennek már a tárgyalások, de már a felállás sem világos: Szlovákia és a Mol nagyon akarja az újabb egyévnyi mentességet, Csehország viszont hallgat.