Két angliai étteremben lett elegük, magasabb bért kérnek.
Sztrájkba lépett két angliai McDonald’s étterem személyzete, hasonlóra még sosem volt példa az Egyesült Királyságban.
A Sky News beszámolója szerint a dolgozók legalább 10 fontos, azaz 3300 forintos órabért próbálnak kiharcolni. A szakszervezet azt állítja, hogy a munkabeszüntetésre azután került sor, hogy a cég számtalan egyeztetési lehetőségtől zárkózott el.
A szakszervezet vezetője szerint a mekis dolgozók rossz munkakörülmények között végzik a munkájukat, és még zaklatták is őket azért, mert csatlakoztak a szakszervezethez.
A McDonald’s körülbelül 85 ezer dolgozót foglalkoztat az Egyesült Királyságban, és egymilliót világszerte. A cég szóvivője úgy fogalmazott, hogy az állomány kevesebb mint 0,01 százaléka lépett sztrájkba az ország 1270 étterméből kettőben, a vita pedig belső természetű, és nem a fizetésekkel vagy a szerződésekkel kapcsolatos. A társaság szerint 2016 áprilisa óta a személyzet háromszor kapott béremelést, így 15 százalékkal emelkedtek az átlagos órabérek.