Hiába óriási a sofőrhiány, és a törökök jönnének, a minisztérium egyáltalán nem tervezi, hogy megkönnyítse a foglalkoztatásukat. A magyar fuvarozók legfeljebb szerb vagy ukrán sofőrben gondolkodjanak, az uniós állampolgárokon kívül.
Az egyik vezető szakmai egyesület, a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesülete (MKFE) nemrég azt kérte a Nemzetgazdasági Minisztériumtól, hogy sürgesse az egyeztetéseket és a jogszabályalkotást annak érdekében, hogy az úgynevezett harmadik országos munkavállalók az európai gyakorlathoz hasonlóan megkaphassák a munkába álláshoz elengedhetetlen A1-es igazolásokat.
Az ügy hátterében az általános sofőrhiány áll, a magyar cégek nagyobb bevételre lennének képesek, ha több teherautó- és kamionsofőrt tudnának felvenni, de nincs, aki a járműveket vezesse.
Az MKFE a tagvállalatok visszajelzései alapján azt vetette fel, hogy a harmadik országos, azaz nem uniós munkavállalók hiába kapják meg a magyar munkavállalási engedélyt, a magyar cégek gyakran nem tudják alkalmazni őket, mert az úgynevezett A1 jelű igazolást is meg kell szerezniük. Ezt a szomszédos nem uniós országok (Szerbia és Ukrajna) állampolgárai könnyebben megkapják, a törökök viszont nem – márpedig ők jönnének a magyar cégekhez dolgozni. (Persze alig lennének Magyarországon, hiszen a nemzetközi fuvarozásban a munka Nyugat-Európában van, ahol magyar cégek alkalmazottaiként idejük nagy részét a kamionban töltenék.)
Cseresnyés Péter államtitkár azonban elutasította a kérést.
Azt írta az egyesületnek, hogy „a kormány elsősorban a magyar, illetve Magyarországgal szomszédos országok állampolgárait kívánja foglalkoztatni. Ezt a szakképzési rendszer átalakításával, a duális képzés erősítésével, munkaerő-mobilitási támogatásokkal, a munkáltatói adóterhek csökkentésével és a minimálbérek emelésével szeretné elérni, ezért egyelőre további harmadik országbeli állampolgárok részére nem áll szándékában biztosítani a kedvezőbb munkavállalási feltételek lehetőségét.”