A Magyar Közlöny szerint a kormány közel 8,5 milliárd forintot fordít kisvasútfejlesztésre. Ebből az összegből fedezik többek közt a Bicske–Felcsút Puskás Akadémia-szakasz megtervezését.
„Ha támadják a kisvasutat, akkor meg kell hosszabbítani Bicskéig, és ha akkor is támadják, akkor meg Lovasberényig”.
Ezt Orbán Viktor mondta még 2015 végén Felcsúton. A Magyar Nemzet kiszúrta, hogy eljött a pillanat, amikor a kormányfő már nem tűr tovább, és építkezésbe kezd. A terv ugyanis valósággá válik. A Magyar Közlöny szerint a kormány közel 8,5 milliárd forintot fordít kisvasútfejlesztésre. Ebből az összegből fedezik többek közt a Bicske–Felcsút Puskás Akadémia-szakasz megtervezését, és az Alcsútdobozi arborétum–Vértesacsa-szakasz megvalósítási tanulmányát is.
A Vál-völgyi Kisvasút Bicske–Lovasberény közötti, eddig el nem készült szakaszainak kivitelezését a II. ütemben valósítják majd meg, amelyhez pótlólagos költségvetési forrást biztosítanak.