Vállalkozás hvg.hu 2017. június. 20. 12:04

Szárnyal is a lakáspiac, meg nem is

Jelentős növekedést mutat az FHB legfrissebb lakásárindexe, ám robbanásról távolról sem beszélhetünk – egyelőre.

Több mint 17 százalékkal nőtt a lakások ára 2016-ban – derül ki az FHB legújabb lakásárindexéből. A bank felmérése azt mutatja: a lakóingatlanok árának az emelkedése lassabb volt ugyan a tavalyi év utolsó negyedében az év elején mért 8 százalékos csúcshoz képest, ám meg nem állt: három hónap alatt 3,5 százalékkal nőttek az árak.

Az FHB lakásárindexe most közel 17 százalékkal magasabban áll, mint a válság előtti csúcsidőszakban. Reálértelemben – vagyis az infláció hatását kiszűrve – azonban még a válság miatti áresés előtti időszakra, 2009 eleje-közepére jellemző árszint van most.

A 2014. második negyedéve óta tartó felívelés során az index értéke nominálisan több mint 52 százalékkal emelkedett, míg reálértelemben közel 50 százalékkal nőtt, ami azt jelenti, hogy három évvel a fordulat után a lakóingatlanokért átlagosan több mint másfélszeres annyit kell fizetnie a vásárlóknak.

A lakásépítési engedélyek száma jelentős növekedett az elmúlt időszakban, míg 2015-ban még csak 12,5 ezer, 2016-ban több mint 30 ezer engedélyt adtak ki. A szárnyalás 2017 első negyedévében is folytatódott, a válság után nézve ebben az évben a második legmagasabb volt a kiadott engedélyek száma, meghaladta a 9500-at.

Az épített lakások száma szintén növekedett, de az itt tapasztalt bővülés messze elmarad az építési engedélyeket jellemzőtől. 2016-ban valamivel több, mint 10 ezer lakást adtak át, míg 2015-ben csak 7600-at, 2017 első negyedévében pedig kicsit több mint 2000 lakás készült el, aminél utoljára csak 2012-ben adták át több lakást az év azonos időszakában. A használatbavételi engedélyek száma ugyanakkor idén jelentősen megugorhat, az elkezdett projektek jó részét tervezik befejezni az év második felében.

Lényegesen több lakás átadására számítanak a bank szakértői 2017-ben, mint az előző években, a Budapesti Lakásriport adatai szerint csak Budapesten közel 4600 lakás átadása várható 4 vagy több lakást tartalmazó projektekben, 2018-ben a számuk meghaladhatja a 8 ezret. Szintén jellemző, hogy egyes projektekre némi halasztás a 2017-re tervezett átadásúak közül több 2018-ra tolódott át, emiatt csökkent az idén várható átadások száma.

A lakástranzakciók száma nem bővült tovább 2016-ban, bár a piac számos szereplője arra számított, hogy a tavalyi évben a megkötött adásvételek száma eléri a 150 ezret. A gazdát cserélt ingatlanok száma azonban mindössze 131 ezer volt a KSH előzetes számai szerint, némileg kevesebb tehát, mint 2015-ben. Hozzá kell azonban tenni, hogy az újlakás-adásvételek nem látszódnak a statisztikában, ezek akkor jelennek majd meg, amikor az ingatlanok megkapják a használatbavételi engedélyt. Ennek ellenére idén is stagnálásra számítanak az FHB szakértői.

* * * Milliókat lehet spórolni a legolcsóbb lakáshitel kiválasztásával!

A lakásvásárlás előtt állóknak sokszor hitelre is szükségük van céljuk megvalósításához. A jelenlegi gazdasági környezetben még fontosabb megtalálni a legolcsóbb ajánlatot, amivel akár milliók is megtakaríthatók. Ehhez érdemes a Bankmonitor lakáshitel kalkulátorát használni.

Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 07. 14:32

„Azt mondta, el kellene mennem Indiába” – Orbán ájurvédikus gyógyító ismerőse Keralába közvetít ki magyar betegeket

Orbán Viktor egy indiai származású, Magyarországon élő ájurvédikus gyógyító oldalán tűnt fel az indiai Kerala államban, akiről azt mondja, ismeri, de azt már nem árulja el, honnan. Orbán azt is mondta: nem egészségügyi kezelés miatt utazott ki. Nem messze onnan, ahol a miniszterelnök nyaral, van egy ájurvédikus klinika, ahova az indiai ismerőse Magyarországról közvetít betegeket kezelésre. Felhívtuk a klinikát, és beszéltünk valakivel, akit a gyógyító oda közvetített volna kezelésre.