Vállalkozás hvg.hu 2017. május. 30. 14:46

Szegedig vitte az Audit a kíváncsiság

Stílusosan, a Szegedi Tudományegyetem Innovációs napján írták alá az egyetem és az Audi Hungaria közti stratégiai megállapodást a közös kutatás-fejlesztési projektek indításáról ,és az innovációs együttműködésről.

Oktatási és kutatási együttműködésről kötött stratégiai megállapodást az Audi Hungária Zrt. és a Szegedi Tudományegyetem a felsőoktatási intézmény innovációs napján.

A Knáb Erzsébet, az Audi Hungária Zrt. személyügyekért felelős ügyvezető igazgatója, Szabó Gábor rektor és Fendler Judit kancellár által aláírt szerződés általános célja, hogy a cég és az egyetem kölcsönösen segítsék egymást innovációs és oktatási tevékenységükben, és közös kutatás-fejlesztési projekteket indítsanak. Ez utóbbiak érdekében együtt indulnak az állam, illetve az Európai Unió vagy más hazai vagy nemzetközi szervezetek által kiírt pályázatokon. Az Audi tudományos diákköri és szakdolgozati témákat hirdet meg az egyetemen, a cég szakemberei bekapcsolódnak ezek vezetésébe, illetve a doktori képzésbe.

Bobkó Anna

Szabó Gábor rektor elmondta: „Az egyetem és a járműipari cégek együttműködése több mint egy évtizedre tekint vissza, a korábbi partnerek beszállítók voltak, az Audi az első, az iparág csúcsát képviselő gyártó vállalkozás.” Knáb Erzsébet hangsúlyozta, „az Audi komoly innovációs tőkével rendelkezik, termékeinek prémium minőségét a legmodernebb technológia alkalmazása és munkatársai magas szaktudása biztosítja. A cég nagy hangsúlyt fektet a jövő generáció képzésére, kiemelten fontos az egyetemi partnerekkel való együttműködés az oktatás és a kutatás területén.”

Az innovációs napon bemutatták a szegedi lézerközpont mellé tervezett tudományos ipari park terveit és a megvalósítási ütemezést. Első lépésként a terület rendezése kezdődhet el, majd egy meglévő épület felújításával inkubátorházat alakítanak ki, amely már 2018-ban megnyithat.

hvg360 Tiszóczi Roland 2024. december. 03. 20:00

„Kib*szott okos vagyok!” – így döntötték be Jeffrey Skilling könyvelési trükkjei a világ egyik legnagyobb cégbirodalmát

Az 1985-ben alakult Enron tizenöt év alatt Amerika ötödik legnagyobb vállalatává nőtt százmilliárd dollár feletti forgalommal, a „nyereségességének pedig nincsenek határai, csak ha te állítod fel azokat” – vélték a vezetők. A hihetetlen eredmények kulcsfigurája Jeffrey Skilling – a vállalat egykori tanácsadójából lett vezérigazgató –, aki kreatív pénzügyi ötleteivel a világ egyik legnagyobb vállalati sikerét, majd végül csődjét hozta össze. Nagy csalások című sorozatunk legújabb cikke.