Az egész politikai osztály a célkeresztben van Brazíliában, ahol egy nagyszabású korrupciós akcióval mintegy 12,7 milliárd euróval károsították meg az államot.
A Lava Jalónak (nagynyomású autómosó) „becézett” művelet igen egyszerű, már-már primitív volt: az állami olajóriás, a Petrobras túlszámlázta építkezéseit. A politikusok kiadták az utasítást, majd zsebre vágták a pénzt részben saját maguk, részben pedig a pártkassza javára. A nem túl fantáziadús lopási akció kiötlőjét nemrég ítélte el 15 év és három hónap börtönre a bíróság.
A képviselőház egykori elnöke viszont folyamatosan vall az ügyészségen. Ezért indulhatott vizsgálat most 80 magas rangú politikus ellen. 29 szenátor és 42 képviselő van a listán. Ezen kívül ott szerepel a miniszterelnök, a külügyminiszter, a kereskedelmi miniszter, az agrárminiszter és a két koalíciós párt feje is. Maga Michel Terner köztársasági elnök is ott lenne, de őt védi a mentelmi jog. Három elődjét (Cardoso, Lula és Dilma Rousseff) viszont nem. Lula exelnök korrupciós ügye különösen fájdalmas a közvélemény számára, hiszen az egykori munkásvezér ma is népszerű Brazíliában. De hát körülbelül egymillió euró értékű korrupcióval gyanúsítják.
A vádak alapját elsősorban az Odebrecht építőipari cég számlái jelentik. A cég 77 vezető munkatársát gyanúsítják visszaéléssel. Maga a tulaj és főnök, Marcelo Odebrecht már 19 éves börtönbüntetést kapott. De neki is megeredt a nyelve, annak reményében, hogy enyhítik a büntetését. A politikai osztály körében teljes a pánik. Ez valóságos cunami – nyilatkozta egy szakértő a Le Monde helyi tudósítójának. A korrupció ugyanis nemcsak a hatalom csúcsán volt általános, de helyi szinten is Brazíliában. Egyre újabb ügyek keletkeznek.
A vizsgálatok, melyek 2014-ben kezdődtek, még évekig elhúzódhatnak. És akkor még nem beszéltünk a futball-világbajnokság és az olimpia kétes pénzügyeiről. A pártok ugyanis elsősorban azzal indokolták meg a most vizsgált nagy lenyúlást, hogy kell a pénz a foci-vb-re és az olimpiára. Mindkettő nagy pénzügyi kudarc – 6 milliárd eurós deficit. Emiatt a hatalomnak megszorító csomagot kell bevetnie. De hát nagyon nehéz az embereket rávenni arra, hogy húzzák meg a nadrágszíjat, ha közben milliós lopásokról olvashatnak a hatalom legfelsőbb szintjén. Brazíliában legalábbis ez gondot jelent.