Vállalkozás hvg.hu 2017. február. 27. 14:50

Zsolnay-ügy: bejegyezték a zálogjogot, négy ingatlant bukhat a pécsi önkormányzat?

A földhivatal többszöri elutasítás után bejegyezte a Zsolnay szír-svájci többségi tulajdonosának jelzálogát a pécsi önkormányzat négy ingatlanára – írja az Átlátszó.

A Zsolnay-tulajdonos ügyvédje azt mondta az Átlátszónak, hogy érvényesíteni akarják a követelésüket a jelzálogjoguk bejegyzése után.

Az oknyomozó portál emlékeztet: szír-svájci többségi tulajdonos, Bachar Najarit 2013-ban még megmentőként ünnepelték, mostanra viszont a befektető úgy látja, hogy egy fideszes érdekkör el akarja venni tőle a porcelánmanufaktúrát.

Az ügy előzménye, hogy tavaly májusban a Magyar Fejlesztési Bank felmondta a Zsolnay 433 millió forintos hitelét, amit 1999-ben és 2002-ben vett fel az akkor még állami tulajdonban lévő Zsolnay, és Najariék szerint 2009 óta nem törlesztette az időközben Pécs város tulajdonába került porcelánmanufaktúra.

Az MFB a felmondás után eladta a tartozást a West Hungária Bau (WHB) nevűépítőipari cégnek, az pedig megindította a felszámolási eljárást a Zsolnay ellen. Az MFB-hitelt hat ingatlanfedezettel biztosították, és a hat ingatlanból négy a pécsi önkormányzat tulajdona. Amikor a WHB megvette a követelést az MFB-től, megkapta a zálogjogokat is.

Bachar Najari 2016 augusztusában magánvagyonából kifizette a Zsolnay csaknem teljes tartozását a WHB-nak, és ekkor a WHB tulajdonosának, a Tiborcz Istvánnal üzletelő Paár Attilának nem volt más választása, mint hozzájárulni ahhoz, hogy a jelzálogjogok Najarira szálljanak.

A földhivatal azóta többször elutasította a Zsolnay-tulajdonos kérelmét, mert nem találták megfelelőnek az általa benyújtott dokumentumokat. Most azonban megtörtént a bejegyzés, és megjelent Bachar Najari 229,7 millió forintos jelzálogjoga az ingatlanok tulajdoni lapján.

Pécs jogi képviselője, Szabó Iván korábban azt közölte az Átlátszóval: nem hagyják, hogy bejegyezzék Najari jelzálogjogát, de nem árult el, milyen eszközökkel akarja a városvezetés ezt megakadályozni. Most, hogy a bejegyzés mégis megtörtént, Szabó Iván annyit mondott az Átlátszó megkeresésére, hogy még tájékozódik az ügyben és később nyilatkozik.

hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.