Baráth Gábor, a Magyar Vöröskereszt Veszprém megyei igazgatója január 10-én kapta kézhez azt a számlát, amelyen mobilköltsége szokásos 170 ezer forintos összege helyett 4,2 millió forint szerepelt. Kiderült az is, hogy a Vodafone Vöröskereszttel szembeni teljes követelésének nettó összege 65 882 625 forint. Miért?
Az eset előzménye, hogy a Vöröskereszt, amelynek munkaeszközként használt flottacsomagjába több mint 800 sim-kártya tartozik, tíz év után úgy döntött, mobilszolgáltatót vált. A HVG e heti számában minden érintett kifejti véleményét az ügyről, felvillantva a vita megoldásának lehetőségét is. A lap által megszólaltatott szakértő pedig arról beszél, hogy mind a három mobilszolgáltató különböző trükkökkel próbálja elérni, hogy az ügyfél a lejárat ellenére se tudjon kilépni a szerződésből.