Vállalkozás hvg.hu 2017. január. 11. 10:58

Idén megugrik az Obi-dolgozók fizetése

Az idei évben mintegy 23-25 százalékkal növekszik az Obi összes áruházi dolgozójának fizetése. Tavaly hétéves bérfagyasztást követően sikerült rábírni a cégvezetést az emelésre.

A barkácslánc mintegy 1700 dolgozójának körülbelül 23-25 százalékkal emelik idén a bérét. Tavaly hétéves bérbefagyasztást követően sikerült megállapodni a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetének (KASZ) a céggel.

2016 elején négyszázalékos fizetésemelést írt alá az Obi Hungary Retail Kft. a KASZ-szal, azzal az ígérettel, hogy, ha az értékesítési számok javulnak, akkor további évközi emelés jöhet. A forgalom dinamikus növekedése ellenére azonban a cégvezetés nem tért vissza a bérfejlesztés kérdésére, ezért az üzletláncnál 2016 év nyarára sztrájkhelyzet alakult ki. Sőt, csoportvezetők, osztályvezetők is kilátásba helyezték, hogy távoznak a lánctól, így végül újabb 15 százalékos béremelésben sikerült megállapodni tavaly júliusban – írja a napi.hu.

A bérharc következő állomása: OBI

Miután más nagy láncoknál már elülni látszik a bérfeszültségből eredő vihar, a legnagyobb magyarországi barkácsáruházlánc dolgozói csütörtökön akár úgy is dönthetnek, hogy a megajánlottnál jóval nagyobb béremelés érdekében sztrájkba lépnek.

Ezzel együtt új bérezési modellt is vezettek be: a fizetésemelésnél kiemelten veszik figyelembe, hogy a munkavállalók milyen régóta dolgoznak a vállalatnál, így aki legalább 3 éve a cég kötelékében áll az további 5 százalékos, aki pedig már 5 évet lehúzott a cégnél, az további 10 százalékos emelést kap, a rendes bérfejlesztésen felül. Az elvándorlás elleni küzdelem jegyében egy hármas fokozatú bértáblát is bevezettek: ennek alapján az ország elmaradottabb régióiban nem adnak pluszdíjat az alapbéren felül, a számos vidéki városban azonban már 5 százalékos pluszdíjban részesülnek az alkalmazottak, míg Budapesten, Pest megyében és Nyugat-Magyarországon már 10 százalékot tesz ki a bérelőny.

A 2017-es bértárgyalások már gördülékenyen zajlottak: a 23-25 százalékos emeléssel a menedzsment elkerülte, hogy összetorlódjanak a fizetések a garantált bérminimum-emelés következményeként. Az áruházi dolgozók többségének fizetése mostanra már eléri, vagy felülmúlja a szakmunkás bérminimumot (idén bruttó 161 250 forint, ami nettó körülbelül 107 ezer forintnak felel meg), míg a minimálbér-környéki kategóriákban már csak a takarítók keresnek.

Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 07. 14:32

„Azt mondta, el kellene mennem Indiába” – Orbán ájurvédikus gyógyító ismerőse Keralába közvetít ki magyar betegeket

Orbán Viktor egy indiai származású, Magyarországon élő ájurvédikus gyógyító oldalán tűnt fel az indiai Kerala államban, akiről azt mondja, ismeri, de azt már nem árulja el, honnan. Orbán azt is mondta: nem egészségügyi kezelés miatt utazott ki. Nem messze onnan, ahol a miniszterelnök nyaral, van egy ájurvédikus klinika, ahova az indiai ismerőse Magyarországról közvetít betegeket kezelésre. Felhívtuk a klinikát, és beszéltünk valakivel, akit a gyógyító oda közvetített volna kezelésre.