A három éve 3 milliárd forint EU-pénzzel megtámogatott Garangold Zrt. ellen végrehajtás van érvényben. A Garancsi István százszázalékos tulajdonában álló cég szerint technikai hiba történt.
Végrehajtást jegyzett be az adóhivatal Garancsi István Garangold Investment Zrt. nevű cége ellen – írta a szerdai Népszabadság a Céginfó.hu adataira hivatkozva. Az eljárás oka és a hátralék nagysága nem ismert.
A társaság a lapnak azt mondta, technikai hiba történt, amelyet azóta elhárítottak, így a helyzet rendeződött. A befektetési cég kivonatában azonban továbbra is szerepel a végrehajtási lejárásról szóló bejegyzés.
A Granagoldnak három éve hárommilliárd forintnak megfelelő EU-támogatást ítélt meg egy magyar bírálóbizottság. A Garancsi István százszázalékos tulajdonában álló cégnek az volt a feladata, hogy ígéretesnek tartott cégekbe fektessen. A kiválasztottak az ugyanarra a székesfehérvári címre bejegyzett Winery Datamanagement, illetve az AgroNode és Tundralog Kft.; a hatvani Visual Europe Zrt., a miskolci Energy Hungary, valamint a péri TrustAir Aviation.
Az Orbán Viktor miniszterelnökhöz és Csányi Sándor OTP-elnökhöz is közel álló Garancsi István nagybefektető tavaly alapkezelője teljes nyereségét kivette osztalékként.