Vállalkozás hvg.hu 2016. április. 08. 11:23

Áfát igényelne vissza? Nagyon vigyázzon, kitől fogad be számlát!

Ki bocsátotta ki a számlát: adószám nélküli, esetleg felszámolás, csődeljárás alatt lévő cég, netán vállalkozói igazolvány nélküli magánszemély? Az Adózóna összeszedte, hogy az áfa visszaigénylésénél milyen gikszerektől kell óvakodni.

Az adólevonási jog érvényesítésének alapfeltétele, hogy a számlát létező, valós adóalany állítsa ki, hiszen ellenkező esetben nem került sor az általános forgalmi adó másik adóalany által történő áthárítására, és így levonható adóról sem beszélhetünk adott esetben. Ez azonban finoman szólva sem mindig valósul meg.  Azt gondolni, hogy csak és kizárólag a számlakibocsátók közt kell keresni a mindenre elszánt, dörzsölt áfacsalókat, és a számlabefogadók kivétel nélkül ártatlan báránykák, tévedés. Ez utóbbiak közt is akad jócskán fifikás, az adóoptimalizálást sajátosan értelmező – azaz feketebárány, aki maga is résztvevője az adókijátszásnak.

Amennyiben a számla kibocsátója gazdasági társaság, úgy az adótörvény fenti elvárása – a saját név alatt folytatott gazdasági tevékenység ténye – a cégbírósági nyilvántartás adatai alapján bírálható el. A cégjegyzékből olyan – az adókötelezettség, a partner cégek szempontjából is jelentőséggel bíró – körülmények is kiderülnek, mint például, ha a vállalkozás felszámolási-, vagy csődeljárás alatt áll.

Ha a számla kibocsátójának van adószáma, az jó, de az sem mindegy, hogy mióta van. Ugyanis abban az esetben, ha a gazdasági társaság még az adószáma megállapítását megelőzően állít ki általános forgalmi adót tartalmazó számlát, a számla befogadója sajnos nem alapozhatja adólevonási jogát erre a bizonylatra – írja az Adózóna.

A gazdasági társaság a cégjegyzékből való jogerős törlése – például felszámolás, végelszámolás, kényszertörlés – esetén nem minősül létező jogalanynak, így saját neve alatt gazdasági tevékenység folytató adóalanynak sem. Az e körbe tartozó vállalkozások számláit sem fogja az adóhatóság elfogadni (a számviteli törvény sem „örül” az ilyesminek).

A még létező, működő, de már felszámolás alatt álló társaságokat esetében az adótörvény egyik legfontosabb kritériuma, a saját név alatt folytatott gazdasági tevékenység még adott, de kérdés, hogy ki jogosult a számla kibocsátására. Ugyanis az ilyen helyzetben lévő cég nevében csak a felszámoló, vagy az általa erre felhatalmazott állíthat ki érvényes számlát.

* * * Már teljesen ingyenes bankszámlák is elérhetőek

Sokan fizetnek éves szinten több tízezer forintot csak azért, mert van saját bankszámlájuk. Azonban léteznek már teljesen ingyenes számlacsomagok is! A Bankmonitor bankszámla kalkulátora – a bankolási szokásai alapján - mindenkinek személyre szabottan megmutatja az elérhető legkedvezőbb ajánlatokat.

hvg360 Tiszóczi Roland 2024. december. 03. 20:00

„Kib*szott okos vagyok!” – így döntötték be Jeffrey Skilling könyvelési trükkjei a világ egyik legnagyobb cégbirodalmát

Az 1985-ben alakult Enron tizenöt év alatt Amerika ötödik legnagyobb vállalatává nőtt százmilliárd dollár feletti forgalommal, a „nyereségességének pedig nincsenek határai, csak ha te állítod fel azokat” – vélték a vezetők. A hihetetlen eredmények kulcsfigurája Jeffrey Skilling – a vállalat egykori tanácsadójából lett vezérigazgató –, aki kreatív pénzügyi ötleteivel a világ egyik legnagyobb vállalati sikerét, majd végül csődjét hozta össze. Nagy csalások című sorozatunk legújabb cikke.