Ajándékozz éves hvg360 előfizetést!
A viszikli a „vinni” és a „bicikli” szavak ötvözéséből született műszó. Azt a teherhordó bringatípust jelzi, amelyet egy pesti bringás egy évtizede dédelgetve terjeszt, és amire a teherhordó futárokon és street foodos mikrovállalkozókon túl a kisgyerekes családok is harapni kezdenek. Az elnevezésnél csak a megjelenése feltűnőbb, pedig a legpraktikusabb családi közlekedési eszköz válhatna belőle.
Marosvölgyi Máté arra a pillanatra pontosan emlékszik, amikor a viszikli ötlete megfogant, illetve a célra is, hogy a teherhordó biciklit meg kell honosítani Magyarországon, „de leginkább Budapesten”. Az Amazing Race utazási, akadály-, és célba jutási reality show-ja ment a tévében, még 2006-ban. A műsor arra a rugóra járt, hogy a világ különböző városaiban pároknak „A” pontból „B”-be megadott időre el kellett jutnia a helyi közlekedési eszközök használatával, az aktuális rész pedig Amszterdamban játszódott. Máté nem akkor látott ugyan először cargo bike-ot, és a holland nagyvárost is elég jól ismerte, de a jármű praktikussága ott, akkor esett le neki, meg az is, hogy a tényleges teherhordáson kívül például személyszállításra is alkalmas a járgány.
A negyvenes évei elején járó, ma már kétgyerekes családapaként is kerékpárfüggő Máténak régen is, ma is minden bringán megakad a szeme. Nem olyan nagy csoda ez, hisz több mint két évtizede ezek vonzásában él: már a 90-es években is biciklis futárkodott, sőt, egy időben saját futárcéget is vitt, s ma sem szakadt el tőlük teljesen, bár az igaz, hogy most már többen ismerik úgy ebben a szcénában is, mint az elnyűhetetlen futártáskák készítőjét [lásd bővebben a Lupusbag – Farkas a varrógépnél c. keretes írást – a szerk.].
Ó, azok a holland kerékpárok!
A gyönyörű formájú holland kerékpárokba és az amszterdami bringás kultúrába első látásra, 20 évesen szerelembe eső Máténak lassan egy évtizede az a mániája, hogy a teherhordó biciklikkel (cargo bike, hollandul: bakfiets) idehaza is kezdeni lehetne valamit. Akkor, ott, az említett tévéműsor után leült a számítógépe elé, és keresgélni kezdte a szóba jöhető – főleg a holland – gyártókat és forgalmazókat, akikkel ebbe bele lehetne kezdeni. Talált egy jónak tűnő, "no name" beszállítót, akivel aztán sikerült is megállapodnia: kipróbálásra vesz tőlük egy járgányt. Aztán vett még egyet, aztán kettőt…
Így indult az üzlet.
Hogy mire alkalmas egy cargo kerékpár? Íme a tavalyi, a holland Nijmegenben rendezett Nemzetközi Cargo Bike Fesztiválról készült videó:
A fura megjelenés nem öncélú, azt a feladatot szolgálja, hogy nehéz, nagy tömegű és méretű tárgyakat is el lehessen vele szállítani – olyasmit is, amivel a klasszikus kerékpáros futárok már nem boldogulnak, de amihez az ember nem akar feltétlenül tehertaxit hívni. Tökéletes első és hátsó féke van, agyváltós, nem igényel ápolást, nem tud elázni se, miközben a csapágyazása és a precíz súlyeloszlása miatt nem nehezebb manőverezni vele, mint egy átlagos kerékpárral.
A gyerekeket óvodába, piacra, bevásárlásra ezzel cipelő szülők látványa nem ritka Hollandiában, az pedig, hogy a gyerekek a pedálozó előtt, és nem mögötte ülnek, az utazás mindenki számára nagyobb élmény. A cargo kerékpár a rendőr szemében kerékpárnak számít, így az arra érvényes szabályok szerint közlekedhet a forgalomban. Építik olyan felépítménnyel is, amelyre egy mosógépet gond nélkül el lehet helyezni – standard méretezés, hogy 1 mázsát és a hajtót a váznak és a szerkezetnek gond nélkül viselnie kell. A cargo bringák robosztusak, 50 kilogramm körüli önsúlyuk és a kerékforgást kizáró biztonsági szerkezet aktiválása miatt nem lehet csak úgy elszaladni vele.
Az ára elsőre talán meredeknek tűnik, mert a 3-400 ezer forintos árcédulát kerékpáron ritkán lát az ember, de az EU-ban az 1000-1100 eurós árkategória alsó-közép szintjének bizonygatásánál többet jelent talán az a tény, hogy ennek a járműtípusnak az egész kontinensen nincs használt piaca. Aki megvette, egyszerűen nem adja el.
Lupusbag – Farkas a varrógépnél |
Kevés autentikusabb és személyre szabottabb tárgy létezik a mindennapos kerékpáros számára, mint a bringatáska. A futárvilágból indulva mára igazi bringás kultusztárgyként kezelt Lupusbag szintén Marosvölgyi Máté kreálmánya. Az 1998-as amerikai futár világbajnokságon látta először a funkcionalitáshoz rendelt formát, és mivel az ipari alpinista előélete miatt jól ismerte a strapabíró műanyag szöveteket, időtálló csatokat és hevedereket, miután itthon varrni kezdett, a futártáskáinak hamar híre kélt. „Nem az üzletet láttam benne, csak egy jó buli volt azoknak a srácoknak, akikkel minden nap együtt tekertem. Mivel ilyet nem készített akkor senki, a futárok lecsaptak rá – és a mai napig imádják” – mondja Máté. Az eredetileg Serpának hívott táskáit később a második keresztnevéből (Farkas) átvezetett Lupusra változtatta. Ma is kitart a manufakturális jelleg mellett, és maradt az a filozófia is, hogy ezek a táskák azoknak készülnek, „akik direkt nem akarnak olyat, amit mások is hordhatnak”. Rivális márka már van jó néhány, mivel a bringás táskáknak újra divatja lett, de amit Máté varr, az ennek a műfajnak tényleg az extrém sport kategóriája. Nem meglepő, hogy szériák helyett egyszeri darabok kreátora. Nyilvántartást nem vezet, de Máté úgy saccolja, több mint 5000 Lupusbag készült a mikrocéges varrodájában. Hetente átlagosan 3-5 táskával készül el, melyek lényegében mind örök életűek. (forrás: HVG Business magazin, 2016. 01.) |
„Lapra szerelten”
Máté első megrendelése emlékezetes maradt: a jármű „lapra szerelten”, dobozokba csomagoltan érkezett, és „legózni” kellett vele, mivel a dobozban minden egyes alkatrész benne volt ugyan, de még a középagyat is össze kellett szerelni. Amikor kibontotta, sokáig csak addig jutott, hogy fogta a fejét. Aztán nekilátott, és 12 óra alatt összeszerelte a bringát. hiánytalanul, mindene megvolt – és Máté úgy tudja, ezzel az övé volt a városban az első ilyen kerékpár.
Aztán amikor lett három járgánya, elkezdte árulni is őket: kreált egy honlapot, és bár marketingre és reklámra azóta sem költ, mégis lassan híre kelt a járgányoknak, mivel rendszeresen ezzel közlekedett. Gitta, Máté felesége aztán „imázsolható nevet” is kreált a fura járgányhoz. Így lett a teherbringa helyett a név viszikli, s ez lett a webes bolt neve is, aminek végső célja, hogy egyszer majd sokféle cargo kerékpárt árulhasson és népszerűsítsen. Jelenleg a Babboe a leginkább meggyőző márka, és a City az, ami technikailag és esztétikailag is a leginkább felkelti az érdeklődést, mivel egy igazi városi, nagypolgári példány, és kifejezetten dizájnos darab. Van hagyományos és elektromos rásegítéssel dolgozó hajtásrendszerrel is, de négyféle háromkerekű verzió is – köztük egy kifejezetten kutyák számára épített, kenneles felépítménnyel is.
Az eladott néhány darab és a hétköznapi látvánnyá váló, teljesen természetesen kezelt viszikli közti hosszú úton Máté most ott jár, hogy az öngerjesztő piac, a Critical Mass és a Hajtás Pajtás felhajtó ereje együttesen évi 20-25 eladást generál. Többet is összeszerelne, mert ma már 3-4 óra alatt elkészül egy bringával (ami egyrészt a gyakorlat, másrészt viszont a félkész állapotban érkező, új márkának is köszönhető). De szerinte
nem cél, hogy szezononként több száz darabot eladjak, mert mindegyikben benne vagyok én is, és se az összeszerelését, se a beállítást nem szívesen adnám ki a kezemből.
Az inkább lassú, de permanens piaci növekedésben hisz, amire meg is van az oka. Három éve összeállt a gázkészülékgyártó Fég-gel, hogy saját márkát indítsanak. A tervek elkészültek, a gyártás is elkezdődött, de ebből másfél év után Máté azzal szállt ki, hogy idehaza mégsem tudják úgy, olyan áron megépíteni azt a minőséget, amit ő kétségek nélkül áruba bocsátana. Készül ugyan 8-10 darab a Hampi névre keresztelt magyar gyártmányból, melyekből többet ma is gond nélkül nyúznak éjjel-nappal a futárcégek, de Máté a gyártóval való folyamatos küzdés helyett inkább visszatért a holland vonalra. A sorozatgyártáshoz szükséges tervek pedig a fiókba kerültek azzal, hogy „majd meglátjuk, mi lesz belőle”.
Három vevőtípus már van
Javításra még egyetlen visziklit sem hoztak vissza.
Ez a technika gyakorlatilag elnyűhetetlen. Az, hogy holland, azt is jelenti, hogy ezek ridegen tartva se mennek tönkre
- magyarázta. Három vevőtípussal találkozott eddig: az egyik a nagyon jómódú családokból érkezik, akinek megéri például a balatonkenesei nyaralóba venni egy ilyet, ahol jól mutat, amikor évente néhány hétvégét ott töltve kitekernek vele a piacra és a strandra. A másik vevőfajta az, akinek üzleti megfontolásai vannak: a futár vagy a street food vonalon gyorsan el lehet jutni a visziklihez. A harmadik szegmens pedig kiszámolta, hogy gazdaságos és jó, ha a városban ezzel zajlik az élete. Ez utóbbi csoport zömmel vidéki városokban él, Szeged például e téren nagyon erős, de legutóbb egy debreceni család jelentkezett be azzal, hogy ők azonnal vinnének egy példányt.
Ami az „ipari” felhasználási területet illeti: a Mol vett egy ilyen járgányt az egyik olajfinomítójában a minták laborok közti szállítására. Nemrég pedig sikerült Máténak jó üzletet kötnie a bécsiekkel is, ahol az állami posta egyik leányvállalata vett több visziklit arra, hogy a belső kerületeket kiszolgálják. A cargo biciklik igazi potenciálja éppen ez utóbbiban van, mivel a belvárosi kis boltok igényeit, az oda irányuló teherforgalom jelentős részét képesek lehetnek kezelni – miközben nem pöfékelnek, nem zajosak, és a parkolási anomáliák, a dugódíjak, sorompók és járműbehajtási tiltások sem érintik. Ezt Máté szerint Budapest sem tudja majd elkerülni.
