Christian Wolff lesz a Mercedes-Benz kecskeméti gyárának új gyárigazgatója – közölte a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft.
Thomas Geier helyett január 1-től Christian Wolff lesz a kecskeméti Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. gyárigazgatója – közölte a cég.
Geier 2014 májusa óta vezette a kecskeméti gyárat, és ezentúl a sindelfingeni gyárban folytatja munkáját, ahol az E-osztály 2016-ban induló új modelljének összeszerelő üzeméért lesz felelős – áll a vállalat közleményében.
A magyar gyárat átvevő okleveles gépészmérnök Wolff okleveles 1989 óta dolgozik a Daimler-Benz AG-nál, és különböző vezetői pozíciókat töltött be, 2013 októbere óta a Mercedes-AMG GmbH ügyvezetőségének tagja.
A közlemény emlékeztet arra, hogy a 2012 márciusában megnyitott kecskeméti gyárban eddig több mint 300 ezer Mercedes-Benz készült.