2015. október. 08. 17:03 MTI Utolsó frissítés: 2015. október. 08. 17:03 Vállalkozás

30 millió eurót követel a Volkswagentől egyik szomszédunk

Románia legalább 30 millió euró kártérítést követel a Volkswagentől, amiért 105 ezer Romániában eladott gépkocsija a hivatalos értéknél nagyobb mértékben szennyezte a környezetet - közölte csütörtökön Gratiela Gavrilescu román környezetvédelmi miniszter.

A 30 millió euró becslésen alapul, amit a gyártótól származó hivatalos információk hiányában egyelőre úgy számoltak ki, hogy feltételezték, az Euro-5-ös dízelmotorral felszerelt járművek, valójában Euro-4-esek - mondta a román környezetvédelmi miniszter.

Gratiela Gavrilescu szerint az utóbbi motorral felszerelt járművek után ugyanis magasabb környezetszennyezési adót kellene fizetni.

A román minisztérium az ebből származó különbözetet összesítve becsülte fel a kárt. Amennyiben a gyártó adataiból kiderül, hogy Euro-3-as motorral felszerelt járművek is kerültek Romániába, akkor a kár nagyobb lesz - magyarázta a miniszter, akit a Mediafax román hírügynökség idézett.

Hozzátette, Románia csak úgy hajthatja be ezt az összeget, ha bírósághoz fordul, és bepereli a német gyártót. A tárcavezető megismételte, a 105 ezer gépkocsi tulajdonosának nem kell tartania attól, hogy velük fizettetik meg a különbözetet, mert ők jóhiszemű vásárlók voltak, és nem hibásak.

Romániában október elején felfüggesztették a VW-csoport Euro-5-ös 1,2, 1,6, és 2 literes hengerűrtartalmú dízelmotorral felszerelt járműveinek törzskönyvezését, miután 105 ezer olyan, a VW-csoport által gyártott dízelmotoros járművet adtak el, amelyekbe a gyártó beszerelte a károsanyag-kibocsátási teszteket megtévesztő szoftvert.

Gazdaság Szabó Yvette 2024. december. 19. 13:07

A NER szempontjából kulcsfontosságú adatbázisok szoftvere került állami tulajdonba

A kormány maga is úgy látja, hogy a tranzakció kiemelten fontos, mondván, így tudja a leghatékonyabban megóvni „a magyar emberek és a magyar vállalkozások adatait”. Ily módon megtörténik a teljes hatalomátvétel a céges nyilvántartások felett, amelyek egyebek között az állampolgárok tájékozódását, a vállalatok működésének átláthatóságát garantálnák.