Vállalkozás MTI 2015. október. 05. 18:03

Jövőre a K&H Bank is jelzálogbankot alapít

A K&H Bank meghozta a stratégiai döntést a jelzálogbank megalapításáról, és most a megvalósítás részletein dolgoznak. A bank 50-90 milliárdnyi jelzáloglevelet bocsáthat majd ki saját jelzáloghitelei mögé a néhány százmillió és egymilliárd forint közötti költséggel felállítható jelzálogbank révén.

A K&H Bank jövőre alapítja meg jelzálogbankját, hogy ezáltal eleget tegyen az új szabályozási követelményeknek - közölte Bába Ágnes, a pénzintézet vezérigazgató-helyettese hétfőn.

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) áprilisban jelentette be, hogy rendeletben írja elő minden, jelzáloghitelezést folytató magyarországi banknak, hogy 2016. október 1-jétől hitelállományának legalább 15 százalékát jelzáloglevél formájában kell finanszíroznia.

A Reuters hírügynökségnek adott nyilatkozatában Bába Ágnes elmondta, hogy a K&H Bank meghozta a stratégiai döntést a jelzálogbank megalapításáról, és most a megvalósítás részletein dolgoznak. A K&H 50-90 milliárdnyi jelzáloglevelet bocsáthat majd ki saját jelzáloghitelei mögé a néhány százmillió és egymilliárd forint közötti költséggel felállítható jelzálogbank révén - tette hozzá. 

Magyarországon jelenleg három pénzintézet - az OTP, az FHB és az Unicredit - működtet jelzálogbankot. Az Erste Bank augusztus 3-án jelentette be, hogy beadta jelzálogbank alapítási kérelmét az MNB-nek. Bába Ágnes szerint elképzelhető, hogy az Erste és a K&H után még egy pénzintézet saját jelzálogbankot alapít, de a magyar piac három új jelzálogbanknál többet nem bír el. 

A K&H Bank az idei év első hét hónapjában 40 milliárd forint körüli értékben helyezett ki jelzáloghiteleket - mondta el a vezérigazgató-helyettes, aki szerint összességében idén a magyar bankok 300 milliárd forint értékben nyújthatnak jelzáloghitelt, 50 milliárddal többet a 2014-es 250 milliárd forintnál.

 

Gazdaság Sztojcsev Iván 2025. január. 08. 11:41

Lázár bejelentette: 20 perc késés után visszajár a vasúti jegyár fele, buszt küldenek nyáron a vonat helyett, ha nincs klíma

Tíz vállalással indította el Lázár János az évet: a miniszter bejelentette, hogy júniustól 20 percnél nagyobb késés után visszajár a jegyár fele, buszos rásegítéssel készülnek a nyári főszezonra, és mellékesen azt is elmondta, hogy decemberben a GYSEV-ben még nagyobb tulajdonrészt szerzett a magyar állam, úgyhogy több dunántúli megye teljes hálózatát átadják.