Vállalkozás hvg.hu 2015. szeptember. 17. 08:10

Újra indulhat a Közgép a közbeszerzéseken

Visszatérhet a közbeszerzési piacra a Közgép, a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság ugyanis felfüggesztette a Közbeszerzési Döntőbizottság határozatának végrehajtását a per jogerős befejezéséig – közölte az Index.

A bíróság elfogadta a Közgép által benyújtott dokumentumokat és az indoklást, a szerdán hozott végzésében pedig arra hivatkozott, hogy a KDB vitatott határozata miatti három éves eltiltás nemcsak a cégnek okozna súlyos károkat, hanem olyan sok közbeszerzést érintene, hogy az a közpénzek hatékony felhasználására is hatással lenne – írta az Index.

Fazekas István

Felidézték, hogy Simicska Lajos cégét kizárták a közbeszerzésekből és eredetileg három évig egy közbeszerzésen sem indulhatott volna, mert egy kikötőfelújításra kiírt pályázatra a Közbeszerzési Döntőbizottság szerint hamis adatokat adott be. A Közgép megtámadta az eltiltó határozatot a Közigazgatási és Munkaügyi Bíróságon.

hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.