Vállalkozás hvg.hu 2015. szeptember. 11. 13:38

Kimondta a bíróság: munkaidőnek számít a munkahelyre való utazás is

A munka helyszínére történő utazást eddig nem tekintették munkaidőnek, ám most az Európai Bíróság döntött.

Az az idő, amelyet a változó munkahelyen dolgozók a megbízás helyszínére történő utazással töltenek, munkaidőnek számít, állapította meg az Európai Bíróság. A döntés az olyan dolgozókra vonatkozik, mint a szociális gondozók, gázszerelők vagy a kereskedelmi képviselők – írja a Figyelő.

A bíróság indoklása szerint a döntés célja, hogy védje „a dolgozók egészségét és biztonságát", ahogyan azt az EU munkaidőről szóló irányelve meghatározza – olvasható a lapban.

A döntés legfontosabb célja annak biztosítása, hogy ne lehessen az EU-ban olyan alkalmazott, akinek heti átlagban 48 óránál többet kell dolgoznia. A bíróság azt is kimondta: "Az a tény, hogy az alkalmazott otthonából indul a munkába és oda érkezik vissza, nem a dolgozó kívánságából fakad, hanem munkáltatója azon döntésének közvetlen következménye, amellyel a térségi irodákat megszüntette".

"Annak megkövetelése, hogy munkáltatójuk döntésének terhét az alkalmazottak viseljék, ellentétes lenne az irányelv céljával, amely szerint a dolgozók egészségét és biztonságát védeni kell. Ez a cél magában foglalja a minimális pihenőidő védelmét is" – döntött a bíróság.

hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 09. 12:00

Trump szóban már Putyin szintjén van, de mégis mit akar Grönlandtól, Kanadától és a Panama-csatornától?

A megválasztott amerikai elnök nem zárja ki, hogy katonai eszközökkel szerezzen meg a három kiszemelt területből kettőt, az USA északi szomszédját pedig gazdasági nyomásgyakorlással kényszerítené az 51. állammá. Donald Trump a harcias megnyilvánulásai alapján annyira veszi komolyan a határvonalakat, mint az Ukrajnát “nácítlanító” Oroszország, bár arra szerencsére kevés az esély, hogy az amerikai hadsereg bármely országot lerohanja. Összeszedtük, miért került a három kiemelt célpont Trump fókuszába.