„Hello! Sex?" – a kérdésbe bármely férfi belefuthat, ha késő éjszaka magányosan a bulinegyedben sétál. Aki ilyenkor fejet leszegve megszaporázza a lépteit, annak eláruljuk a másik lehetséges folytatást:

– Mennyi?

– Ja, magyar vagy? Bocs. Francia 6, szex 8, komplett 10.

Innentől eltértünk a gyakorlott kurvázók által javasolt forgatókönyvtől, és második kérdésnek nem a „Gumi nélkül mennyi?” vagy az „Olcsóbban nem megy?” jött, hanem a következővel robbantottunk: „Számlát tudsz adni?"

A válasz: lesajnáló nevetés, „hát, ez hülye!” kíséretében. Már, aki nem csak simán elhajtott.

Jogvédők kontra nemzetközi egyezmények

A váratlan kérdést azért szegeztük a részeg turisták között szlalomozó prostituáltaknak, mert az Amnesty International beállt a szexmunka teljes dekriminalizációja mögé. Ez azt jelenti, hogy a jogvédő szervezet több nemzetközi egyezménnyel szembeszegülve azért fog lobbizni a jövőben, hogy se a prostituáltakat, se a kuncsaftokat, se a futtatókat, se a bordélyok fenntartóit, se senkit ne lehessen pusztán azért büntetni, mert valamilyen formában szexet árul vagy vesz. Mindez természetesen nem vonatkozik a bűnözőkre, tehát például az emberkereskedőkre, a pedofilokra, a stricikre, vagyis arra, ami adott esetben már a szervezett bűnözés körébe tartozik.

Prostituált Budapest határában

MTI / Máthé Zoltán

Az Amnesty az állásfoglalással felkavarta az állóvizet: érintettek, szakértők, jogvédők és mezei kommentelők ugrottak egymásnak újult erővel. A prostitúció legalizálása rengeteg kérdést vet fel, első körben azt néztük meg, hogyan néz ki 2015 nyarán a magyar szexmunkások piaca, és kinek érné meg megjelenni a fehérgazdaságban.

Dubajtól a Diószeghy utcáig

Azon túl, hogy szexet árulnak, lehetetlen bármi közöset találni V.-ben, aki fekete selyemruhában ült mellettem hajnali 2-kor egy belvárosi bárban, és azokban a nőkben, akikkel akkor találkoztam, amikor tűcserélő körútra kísértem el egy alapítványt a VIII. kerület legzűrösebb utcáira. Az egyik oldalon egy maga módján sikeres nő, a másik esetben zátonyra futott életek. Azonos szakmában utazók között normális esetben nincs is ekkora „ég és föld”-különbség.

Eleinte nagyon kellett a pénz, aztán azt láttam, hogy egyre kevesebb munkával egyre jobban meg tudok ebből élni

– mesélte röviden V. a sablonos „sikersztorit”. A 26 éves nő egy magyar „szalonban” kezdte, aztán Svájcban és Olaszországban dolgozott, két év múlva már válogatott kuncsaftokra építhetett. V. ugyan nem járt Dubajban, de ugyanabba a kategóriába sorolja magát, mint az oda járó lányok: pontos összeget nem akart elárulni, de havonta milliós nagyságrendű pénzt is zsebre tudott vágni.

A VIII. kerület lepusztult utcáiban enyhén szólva mások a kilátások. „Kicsit begyulladt a karom” – húzta fel egy idősebb prostituált a negyvenfokos meleg ellenére felvett kardigánja ujját, hogy megmutassa azt a hatalmas gennyes duzzanatot, aminél jobban semmi nem árulkodik a steril tűhasználat fontosságáról. Mások kisírt szemekkel, a gyereket kézen fogva jöttek, különböző szintetikus drogoktól bepörögve. Valamenyien összefüggéstelenül magyaráztak „se füle, se farka”-történeteiket.

A prostitúciót nem lehet egységesen szabályozni, annyira változatosan jelenik meg

– mondta ki az alapvetést Tamási Erzsébet kriminológus. Túlzás azt állítani, hogy „ahány prostituált, annyi szokás”, viszont a motivációk, a környezet, a klientúra, a munkavégzés helye és módja annyira különböző, hogy egységes szabályozással lekövethetetlen az ágazat sokfélesége. Ami egy dubajozó escortnak előnyös, az egy józsefvárosi utcalánynak nem lesz az.

Fazekas István

Ezen a két jól ismert, a prostitúcióról rögtön mindenkinek eszébe jutó típuson túl szinte felsorolhatatlan különböző szereplő dolgozik a szexiparban: a türelmi zónákban vagy illegális helyen ácsorgók, call-girlök, a lakásokban dolgozók, sztriptízbárok rezidensei, a Svájcban, Hollandiában vagy Németországban próbálkozók – a sor még hosszan folytatható. Pontosan senki nem tudja, kik is a szexmunkások: használható bűnügyi és egyéb statisztikák hiányában csak becslésekkel rendelkezünk.

Az utcáról a netre költöztek

V. a szexmunkás-társadalom csúcsa közelében mozog, de ebbe a szűk elitbe nagyon kevesen jutnak be a 10-15 ezer főnyire becsült magyar prostituáltak közül. De arról megint csak nincsenek adatok, hogy a 18-49 éves magyar nők közel 1 százalékát kitevő prostituáltak hogyan oszlanak el a szakma hierarchiájában. Addig világos, hogy a luxusprostituáltak kevesen vannak, de arról semmilyen felmérés nem készült például, hogy a lakásokban dolgozók egyre népesebb csoportja milyen társadalmi összetételű.

Pedig a prostitúcióval csak véletlenül találkozóknak is feltűnhetett, hogy a pesti belvárosból – így például a prostituáltakról elhíresült Rákóczi térről – eltűntek a strichelők. Egy-egy kapualjból még most is gyakran ajánlkoznak fel az éjszaka sétálóknak, de a korábbihoz képest erősen megfogyatkoztak az utcalányok. Ugyanígy az utak mentén is ritkábban áll a sor, de a „hagyományos” útszéli prostitúciónak még maradtak gócpontjai.

Földi Ágnes, a Szexmunkások Érdekvédelmi Egyesletének (SZEXE) vezetője is megerősítette, hogy egyre kevesebb szexmunkás van az utcákon: a szexmunkások egyrészt külföldre mennek a magasabb fizetés miatt és a magyar rendőrök zaklatása elől, másrészt az internetnek köszönhetően egyre többen dolgoznak lakásokban, ami sokkal kevesebb kockázattal is jár. Tamás Erzsébet szerint „az internet egyfajta biztonsági szelep és védőháló”, ami lehetővé teszi a szexmunkásoknak a kuncsaftok szűrését, és ezáltal csökkenti az egyébként nem veszélytelen szakma kockázatait.

AFP / Per Wissing

Ha viszont a rosszlanyok.hu-n vagy hasonló oldalakon hirdet valaki, azzal kiszolgáltatja magát a zaklatóknak, vagy akár zsarolóknak is. A magát interneten hirdető Zs.-vel ugyan még nem történt ilyesmi – rá egyébként is „vigyáznak” –, de könnyen el tudja képzelni, hogy ez valós veszély. Arról már megoszlanak a vélemények, hogy az utcán, „szem előtt” levők, vagy a négy fal között dolgozók vannak-e nagyobb veszélyben. Annyi mindenesetre látszik a prostituáltakról szóló kutatásokból és a velük készült interjúkból, hogy a munka helyszínétől függetlenül gyakran bántalmazzák őket testileg és lelkileg is. „A prostitúció nem csak szex adásvételéről szól, hanem hatalomról és erőszakról is” – magyarázta a női jogvédő Betlen Anna, aki ezért a szexmunka kifejezést sem használja.

S. O. S. francia: 8 ezer + áfa

A piac átrendeződését követve mi is az interneten hirdetőket kerestük meg, ami annak ellenére nem volt nehéz, hogy a szexhirdetések feladása szabálysértésnek számít. Az egyik hirdetőoldalról 50 szexmunkást hívtunk fel, de bejött az a számítás, hogy legtöbbjük szívesebben sorolja a különböző szolgáltatások tarifáit, mintsem hogy az üzletük legalitását firtató kérdésekre válaszoljon. Natúr francia? Popószex? Arcra élvezés? Rögtön jött a válasz. Hogy vállalkozói igazolványa van-e? Legfeljebb halk kuncogás, de inkább döbbent csend a vonal túloldalán. Az 50 szexmunkásból 8-an mondták, hogy ha valóban szeretném, akkor adnak számlát, de akkor az ár is megugrik.

Képzelje el azt a férfit, aki nyugtát kér egy szexmunkástól

– állított nehéz feladat elé Földi Ágnes. Pedig bizonyos körülmények betartása mellett a szexmunka Magyarországon is legálisan űzhető, azaz a prostituáltak lehetnek számla- és nyugtaképesek. (Lásd erről lentebb keretes írásunkat.) „Máshova nem sorolható egyéni szolgáltatás” – ez áll egy szexmunkás vállalkozói igazolványán, az 1950-es New York-i Egyezménnyel összhangban sehonnan nem derülhet ki senki számára, hogy ez mit takar pontosan.

A tarifákra muszáj visszatérnünk, mert a statisztikák hiányában az átlagosnak látszó ár sejteti, hogyan épül fel belülről a szexmunkások hierarchiája. A mostani adatgyűjtést régebbi fórumhozzászólásokkal összevetve rögtön világos, hogy a feketegazdaság belső szabályait igazolva a kábítószer árához hasonlóan Magyarországon a szex ára a leginkább rezisztens a gazdasági változásokra. Néha-néha megugrik a különböző szolgáltatások ára, de aztán évekre befagy.

A belvárosi utcai árakról már volt szó a cikk legelején. Ennél olcsóbban vidéken lehet szexet venni: például a miskolci Tiszai pályaudvar környékén forrásaink szerint egy-két éve fele ennyibe kerültek ugyanezek a szolgáltatások. De a külvárosokban is lehet már 5-6 ezerért szexelni. A leépült, szerhasználó prostituáltak vannak a legalsó kasztban, ők akár ennél olcsóbban is elmennek azzal, aki kihasználja szerencsétlen helyzetüket.

A telefonos adatgyűjtésünk alapján az árak nem szórtak túlságosan, és a nem fővárosi szexmunkások sem tűntek olcsóbbnak, mint a pestiek. A lakásban dolgozók drágábbak az utcázóknál, ami nem meglepő, mert a lakásért is fizetniük kell. Fél óra szexre 10-22 ezer forint között kaptunk ajánlatot, az egy óra 15 ezernél kezdődött, és 30-nál állt meg. Az alkudozás nekünk nem ment.

MTI / Máthé Zoltán

Az extrémebb kérések már jobban szórtak, akit ezek érdekelnek, az járjon maga utána. Annyit még elárulunk, hogy egy "S. O. S. francia" már 8 ezerért elérhető, viszont 20 percnél hosszabb menetidőre ennyi pénzért ne számítson senki.

Az komolyabb kutatómunka nélkül is látszik, hogy a lakásozó szexmunkások jóval a magyar átlagórabér felett dolgoznak, de hogy ez mennyire jó üzlet, ahhoz mélyebbre kellene ásni. Hogy pontosan mennyit vesz kézhez egy szexmunkás, az pusztán az árakból nem található ki, mert a lakásbérleti díjtól kezdve, a futtató sápján át sok a költség. Persze az sem mindegy, hogy valaki mennyit dolgozik. És egy ilyen kezdetleges gazdasági modellben olyanokkal még nem is kalkuláltunk, hogy mondjuk egy plasztikai műtét, egy intim szőrtelenítés, vagy egy szexshopos bevásárlás befektetésnek minősül-e, vagy alapvető kiadás.

Mindenki kiszállna

Hárman még azután sem csapták le a telefont, hogy az árlista lekérdezése után újságíróként kérdeztünk volna pár dolgot. Ezek alapján a szexmunkások „középrétege” egyedül a túlélés stratégiájában különbözik a lecsúszó középosztálytól. Tönkrement vállalkozás, megugrott törlesztőrészlet, válás, magas rezsi – ilyen hétköznapi dolgokkal magyarázták a pályamódosítást. Mindhárom nő szinte azonnal hozzátette, hogy „ez átmeneti”, „csak összegyűjtök egy kis pénzt”. A szűk merítés azokat igazolta, akik szerint kevesen mennek hobbiból prostituáltnak.

„Egy-két év és tényleg abbahagyom, belekezdek valami vállalkozásba” – avat be V. is homályos tervébe, azt is elismerve, hogy nem egyszerű a munkaváltás, mert hozzászokott a luxushoz. Erre persze vicceskedve lehetne mondani, hogy „a csúcson kell abbahagyni”, de komolyra fordítva a szót, kevés kisiskolás mondhatja azt, hogy ha nagy lesz, akkor prostituált szeretne lenni. És ez érződött még V.-n is: sikeres karrieristákon nem szoktam ilyen fásultságot és melankóliát tapasztalni.

Még nem találkoztam boldog prostituálttal

– Tamási Erzsébet csak olyat látott, aki pillanatnyilag elégedett volt a helyzetével, de hogy valaki szexmunkásként tervezze a jövőjét, olyanról még nem hallott. „Hiába írták ki Németországban a törvényekből az ’immorális’ szót, ettől még senki nem küldi a lányát kurvának” – mégis sokan lesznek szexmunkások, ezért a szabályozás kérdése praktikus okokból nem vehető le a napirendről.

„Ha csesztetni akarnak, csesztetni fognak"

Nem akarom, hogy tudják, miből élek. Mondjuk, adózni se szívesen adóznék

– kezdett bele V. egy teljesen racionáis érvelésbe, miszerint ő és a többi prémium kategóriás szexmunkás hülye lenne fizetni az államnak, amikor ők köszönik, nagyon jól megvannak. Ez a csoport nyilván nem a legnépesebb a szexmunkások között, és ők nem is annyira veszélyeztetettek, mint a hierarchiában lentebb dolgozók. Egy luxusprostituált anyagilag és minden más szempontból is csak bukna azon, ha kiváltaná a vállalkozói igazolványát.

A legalul levőket erről nem tudtuk megkérdezni, de Tamási Erzsébet megerősítette azt a nem túl vad feltételezést, hogy az emberkereskedők, a helyi hűbérurak-uzsorások áldozatai, vagy a testüket néhány ezerért áruló szerhasználók biztosan nem jelennének meg a legális gazdaságban. Egy ilyen szabályozással a felül levők semmit nem nyernek, akik alul vannak, azoknak pedig esélyük sincs belépni a rendszerbe. A melltartójukban tűket és kotonokat rejtegető, a mindennapi túlélésért is küzdő, végletesen kiszolgáltatott prostituáltnak önmagában teljesen mindegy, milyen a jogi szabályozás. Amíg nyomor és egyenlőtlenség van, addig ez a fajta utcai prostitúció újratermelődik, ebben minden általunk megkérdezett szakértő egyetértett.

Akiket a teljes dekriminalizáció közvetlenül érint, azok a középen levők, hogy ők mennyien vannak, arról viszont senki nem tud semmit. L., aki már kiváltotta a vállalkozói igazolványát, azt mondta, hogy így nagyobb biztonságban érzi magát, és kevésbé kell tartania „a striciktől és a rendőröktől". Az adóhatóságtól viszont nem tart, hiába számlaképes, valahogy még senki nem követelte rajta a nyugtát. Zs. viszont nem tervezi az üzlet fehérítését, szerinte „ha csesztetni akarnak, akkor csesztetni is fognak", lényegtelen, hogy legálisan árul-e szexet.

Arra a kérdésre, hogy mit szólnának ahhoz, ha senkit nem büntetnének, nagyjából háromféle reakciót kaptunk. Volt, aki azt mondta, hogy nyugodtabb lenne, de túlzottan nem mozgatja meg a fantáziáját a kérdés. Az jó, ha nem vegzálnák őket a rendőrök, de aki lakásban dolgozik, azt eddig is békén hagyták. Nyilvánosan egyikőjük sem vállalná fel a munkáját, és a megkérdezettek szerint azt sem éreznék, hogy a társadalom jobban elfogadja őket. Amúgy is mind átmeneti állapotnak fogták fel helyzetüket. „Szóval akkor meg minek?" – kérdezett vissza Zs.