Vállalkozás hvg.hu 2015. május. 21. 15:24

Nyílt levelet írtak Orbánnak Marcsika károsultjai

A Kun-Mediátor-ügy károsultjai azt kérik a miniszterelnöktől, hogy hozzanak létre nekik is olyan alapot, mint a Quaestor-ügy kárvallottjainak. Emellett a csalóknak kevésbé kedvező hatósági gyakorlatot is szeretnének. A levelet a Miniszterelnökség munkatársa vette át.

Orbán Viktornak szóló nyílt levelet adtak át csütörtökön a Parlament előtt a Dobrai Sándorné Marcsika által vezetett Kun-Mediátor Kft. átvert ügyfelei. A levelet a Miniszterelnökség munkatársa vette át.

A levélben a bankszektorban a pénzmosás elleni szabályok betartatását, a hatósági felelősségvállalás erősítését és áttekinthetőbb, valóban hiteles cégnyilvántartás létrehozását kérik.

A levelet Dobrossy István, a Kun-Mediátor károsultjainak egy részét képviselő ügyvéd és Balog Zoltán, a károsultak önszervező csoportjának vezetője adta át.

Túry Gergely

Dobrossy István elmondta: azon dolgoznak, hogy az ügy Magyarország lakosságának tanulsággal szolgáljon, és véget érjenek az elmúlt évek állandóan visszatérő pénzügyi csalásai. A levelet a miniszterelnök mellett a köztársasági elnöknek és a pártok frakcióvezetőinek is elküldték – jelezte.

Jogszabály-módosításra kérik Orbán Viktort annak érdekében is, hogy a Quaestor-ügyhöz hasonlóan egy alap létrehozásával legalább részben térítsék meg a károsultak kárát – mondta.

2002-től tudniuk kellett erről

Dobrossy István szerint a hatósági felelősségvállalást minden városban erősíteni kell, mert 2002-től kezdve a karcagi nyilvánosságnak tudnia kellett arról, hogy az emberek utazási irodába viszik a megtakarításaikat. Ha a helyi önkormányzat, fogyasztóvédelem vagy az adóhatóság, a rendőrség tudomást szerez szokatlan dologról, akkor fel kell lépnie.

Mint írták, a Kun-Mediátor Kft. jogszerűen működő pénzintézet látszatát keltette. Karcagon gyakorlatilag mindenki tudott a cég "kvázi betétgyűjtő" tevékenységéről, véleményük szerint olyanok is, akiknek hivatali kötelességük lett volna intézkedni, mégsem indult velük szemben soha semmilyen vizsgálat. 

Legutolsó információik szerint ötszáz károsult tett feljelentést, de az ügynek 800-1000 károsultja lehet, a kár összege 10-20 milliárd forint között lehet becsléseik szerint, átlagosan 5-20 millió forintos betéttel számolva.

Rengeteg ember sodródott szegénységbe Karcagon

Balog Zoltán, a károsultak önszervező csoportjának vezetője arról is beszélt, hogy az ügy miatt rengeteg ember sodródott szegénységbe Karcagon. A kártalanítás mellett az a legfontosabb, hogy ne fordulhasson elő az országban többet ilyen visszaélés. Arra kérte a jogalkotókat, hogy tegyék meg a szükséges lépéseket, találjanak ki a károsultak számára megoldást.

A rendőrség április 14-én tette közzé, hogy sikkasztás bűntettének gyanúja miatt nyomozást indított, miután a Kun-Mediátor Kft. karcagi fiókjában többen nem jutottak hozzá befektetésükhöz. A feljelentők az átlagosnál magasabb kamat reményében helyezték el megtakarításaikat a kft.-nél. A nyomozás idején már ötszáz feljelentés érkezett, a bejelentett kár 10 milliárd forint körüli. A társaság utazásszervezői és utazásközvetítői tevékenységre vonatkozó engedélyét visszavonta az engedélyezési hivatal.

hvg360 Tiszai Balázs 2024. december. 02. 15:00

Orosz olajból készült termékek az EU-ban: napokon belül lejárhat a szankció alóli felmentés, piacot veszthet a Mol

Tilos az unión belül orosz olajból finomított áruval kereskedni, kivéve, ha a Mol szlovák leánycége vagy, és Csehországnak adsz el. Ennek a felmentésnek viszont december ötödikén vége, hacsak meg nem hosszabbítják. Mennek már a tárgyalások, de már a felállás sem világos: Szlovákia és a Mol nagyon akarja az újabb egyévnyi mentességet, Csehország viszont hallgat.