Vállalkozás hvg.hu 2015. május. 06. 08:42

Megszólalt az Uber az adóhivatali vizsgálat bejelentése után

Az Uber maximálisan teljesíti az adófizetési kötelezettségét mindenhol, ahol működési tevékenységet folytat – közölte a cég a Világgazdaság kérdésére.

Az Uber közösségi autósszolgáltató nem kommentálta a Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter által a múlt hétvégén kezdeményezett NAV-eljárást, arra azonban felhívta a figyelmet, hogy maximálisan teljesítik az adófizetési kötelezettségét mindenhol, ahol működési tevékenységet folytat – írta a VG.

A szaktárca vezetője úgy ítélte meg, a cég érdemi adófizetés, és sok esetben a taxizáshoz szükséges szakmai feltételek teljesítése nélkül végzi tevékenységét.

Uber

A taxisok egyelőre türelmesen várják az Uber tevékenységét is szabályozó rendelettervezetet és a társaság ellen indított adóvizsgálat eredményét.

"Teljesen természetes, hogy adóvizsgálat indult, hiszen amit ez a cég csinál, az az adózás kijátszása. A kormányzat végre komolyan vette a vészjelzéseket, amiket küldtünk” – mondta a VG-nek Metál Zoltán, az Országos Taxis Szövetség (OTSZ) elnöke.

Hozzátette, a héten is egyeztetnek az NGM képviselőjével az ominózus rendelettervezetről, ami hosszú távú megoldást jelentene minden, az eddig szabályozatlan vagy már elavult, a személyszállítást érintő problémára.

Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.