Vállalkozás hvg.hu 2015. január. 19. 07:56

MN: Újabb leépítéseket hoz a tavasz a Tescónál

A Magyar Nemzet szerint megszüntetik a Tesco optikai szolgáltatásokat nyújtó csoportját, ezzel március közepén az a hat, hipermarketeken belül működtetett optikai árusítóhely is bezár, amelyekben a Tesco alkalmazottai állnak a pult mögött.

A Tescónál bejelentették, hogy március közepétől megszűnnek azok az áruházakon belül működő árusítóhelyek, ahol egyebek mellett optikai és fotószolgáltatásokat rendelhetnek a vásárlók – tudta meg a Magyar Nemzet a láncnál dolgozóktól.

A döntés Budapesten a Váci úti és a Fogarasi úti extra áruházakat érinti, ezen kívül a dunakeszi–fóti és a szegedi hipermarketben, valamint a miskolci, debreceni Tesco Extra áruházakban szűnnek meg a szemvizsgálatot, szemüvegkészítést is vállaló, kisméretű üzletek – írja a lap.

Egy-egy ilyen optikai egységben áruházanként átlagosan négyen dolgoznak, vagyis további két tucat alkalmazottnak, köztük optometristáknak, üzletvezetőknek, illetve 3, 6, 8 órára bejelentett dolgozóknak szűnik meg a munkahelye a láncnál.

A Magyar Nemzet szerint a pénteki bejelentéskor az árusítóhelyek megszűnésére nem közöltek pontos időpontot. A lap úgy tudja: a láncnál az egységek megszűnését a vasárnapi zárva tartást elrendelő törvény március 15-i életbelépésekor tárnák a nyilvánosság elé, hogy a kormányzati politikára hárítsák az újabb intézkedést.

Itthon Lőrincz Tamás 2025. január. 11. 07:00

A teljes 228 milliós szállásdíjat ki kellett fizetni Sulyok Tamás olimpiai látogatása után, bár az elnök nagyrészt itthon volt

Novák Katalinnak és kíséretének még 2023-ban az olimpia teljes idejére foglaltak szállást Párizs egyik legelegánsabb hoteljében, de a köztársasági elnök lemondása után Sulyok Tamás és delegációja mehetett a francia fővárosba. Az új államfő viszont mindössze három napot töltött ott, és miután a foglalást már nem lehetett módosítani, a korábban meghatározott 228 millió forintos összeget kellett kifizetni a szállásért – tudta meg a HVG. Sulyok Tamás Facebook-oldala szerint az olimpia helyett például a Balatonon, valamint Mánfán lehetett, utóbbi helyen feleségével lelkigyakorlaton vett részt és a „rohanó hétköznapoktól elszakadva elcsendesedtek”.