2014. október. 29. 16:54 MTI Utolsó frissítés: 2014. október. 29. 16:50 Vállalkozás

Félnek a csődtől, nem annyira vállalkoznak a magyar fiatalok

A 18 és 40 év közötti magyar fiatalok 35 százaléka érzi magát alkalmasnak arra, hogy vállalkozzon, és a terveik megvalósításától elsősorban a csődtől való félelem tartja vissza őket - derül ki a Fiatal Vállalkozók Országos Szövetségének (FIVOSZ) országos reprezentatív kutatásából.

A felmérés szerint az önbizalom és a kockázatvállalás hiánya nyilvánvalóan szoros összefüggésben van a 40 év alatti vállalkozók alacsony számával. Ugyanakkor az európai átlag sem ad megnyugvásra okot: az önfoglalkoztatók között csupán 4 százalékban vannak 18 és 25 év közötti fiatalok.

A közlemény idézi Kovács Patrikot, a FIVOSZ alapító elnökét, aki elmondta: a csekély vállalkozói hajlandóság nem magyar sajátosság, egész Európában probléma, amelynek megoldásához a fiatalok foglalkoztatási helyzetét átfogóan kezelő stratégiára, összgazdasági érdekeket figyelembe vevő koncepcióra van szükség. A 2014. júniusi adatok szerint Magyarországon a 25 éven aluliak 21,3 százaléka volt munka nélkül, és ennél az értéknél Hollandián, Luxemburgon és Nagy-Britannián kívül minden nyugat-európai országban rosszabb arányt regisztráltak. Hozzátette: a fiatalokat sújtó munkanélküliség, valamint a vállalkozások alacsony számának problémája kezelése érdekében olyan szervezetekre van szükség, amelyek valós segítséget nyújtanak a mindennapi kihívásokban, a források elérésében, továbbá szakmai tanácsadással és komplex háttérrel segítik a vállalkozások elindítását. A FIVOSZ bizonyítottan rendelkezik azzal a megoldáskészlettel, amely nem csupán Magyarországon, de akár Európa többi államában is releváns lehet - mondta Kovács Patrik.

A FIVOSZ november 17. és 21. között immár 7. alkalommal rendezi meg ingyenes országos programsorozatát, a Fiatal Vállalkozók Hetét, ahol amellett, hogy az előadásokon  terítékre kerülnek a hazai vállalkozói szférát érintő problémák és kihívások, konkrét segítséget is nyújtanak a fiataloknak vállalkozásuk elindításában.    

A Fiatal Vállalkozók Hetét az idén is a nemzetközi eseménysorozat, a Global Entrepreneurship Week (GEW) keretében rendezik meg a világ 152 országához hasonlóan. A GEW a világ legnagyobb vállalkozástámogató és- ösztönző eseménysorozata, az a platform, ahol fiatalok milliói kapnak releváns információkat és inspirációt ahhoz, hogy a gazdasági élet értékes szereplőivé válhassanak. Tavaly a Fiatal Vállalkozók Hetének több mint 40 rendezvényén több mint 7 ezer fiatal és 137 előadó vett részt Magyarországon.

* * * Támogatott hitel vállalkozások számára

A Széchenyi Kártya Program némileg megváltozott feltételekkel, Széchenyi Kártya Program MAX+ néven folytatódik 2023-ban. Ennek köszönhetően év végéig fix 5 százalékos kamat mellett kaphatnak kölcsönt céljaik megvalósításához a vállalkozások. Ez a jelenlegi piaci kamatozású vállalkozói hitelekhez képest 12-18 százalékos kamatelőnyt jelent. A Bankmonitor Széchenyi Hitel kalkulátorával a vállalkozások ellenőrizhetik, hogy milyen támogatott hitelt igényelhetnek.

Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 07. 14:32

„Azt mondta, el kellene mennem Indiába” – Orbán ájurvédikus gyógyító ismerőse Keralába közvetít ki magyar betegeket

Orbán Viktor egy indiai származású, Magyarországon élő ájurvédikus gyógyító oldalán tűnt fel az indiai Kerala államban, akiről azt mondja, ismeri, de azt már nem árulja el, honnan. Orbán azt is mondta: nem egészségügyi kezelés miatt utazott ki. Nem messze onnan, ahol a miniszterelnök nyaral, van egy ájurvédikus klinika, ahova az indiai ismerőse Magyarországról közvetít betegeket kezelésre. Felhívtuk a klinikát, és beszéltünk valakivel, akit a gyógyító oda közvetített volna kezelésre.