Vállalkozás hvg.hu 2014. június. 19. 11:03

Hatalmasat dob nyáron a Tesco

Az eddiginél jóval olcsóbban szállít házhoz a Tesco: június közepétől augusztus végéig nyári akciójuk keretében a napszaktól függően csak 300-600 forint a szolgáltatás díja.

Olcsóbban szállít házhoz a Tesco június közepétől – írja a Buksza blog. A korábbi 800-1200 forint helyett 300-600 forintot kér a termékek kiszállításáért, azaz lényegében felezte a díjakat.

AFP / Jim Watson

A díjak a kiszállítás időpontjának függvényében változnak, hétfőtől csütörtökig a kora délutáni órákban 300 forintba kerül a szolgáltatás, és hétköznap este 8 után is csak 300-400 forintot kér a cég. A legnagyobb összeget – 600 forintot – a szombat vagy vasárnap reggeli és délelőtti szállításért kell fizetni. A Tesco lapunkkal közölte, hogy a leszállított díjakat nyári akciójuk keretében vezették be – a vásárlóknak levelet küldtek ki a változásokról –, az olcsóbb díjak június közepétől augusztus végéig érvényesek. Emellett olyan jogszabályi változásokról is tájékoztatták vásárlóikat, mint például az elállás jogának bővítése (8 napról 14 napra).

A webshopját (és így a házhozszállítást) alig több mint egy éve elindító Tesco kezdetben 899 forintot kért egy-egy fuvarért. Majd tavaly októberben változtatott: bevezette az idősávtól függő árakat, akkor szabta meg a most megfelezett 800-1200 forintos összegeket.

hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.