2014. június. 13. 06:56 MTI Utolsó frissítés: 2014. június. 13. 09:24 Vállalkozás

Menekítik az amerikai cégek munkásait Észak-Irakból

Biztonsági okokból kimenekíti Észak-Irakból alkalmazottját több amerikai cég. Az iszlamista fegyveresek csütörtökön délelőtt már kevesebb mint száz kilométerre voltak az iraki fővárostól, Bagdadtól, miután a hét elején villámgyors műveletekkel nagy területeket foglaltak el az ország északi részén.

A Lockheed Martin amerikai fegyvergyártó cég csütörtök este bejelentette, hogy biztonsági okokból kimenekíti Észak-Irakból ott dolgozó két tucat alkalmazottját, és beszámolt több más cég alkalmazottainak evakuálásáról a washingtoni külügyminisztérium is.

Az iszlamista fegyveresek csütörtökön délelőtt már kevesebb mint száz kilométerre voltak az iraki fővárostól, Bagdadtól, miután a hét elején villámgyors műveletekkel nagy területeket foglaltak el az ország északi részén.

A külügyminisztérium szóvivőjének, Jen Psakinak a közleménye szerint olyan cégekről van szó, amelyek részt vesznek az amerikai fegyverek külföldi értékesítésére szervezett programban, és szerződéses viszonyban állnak az iraki kormánnyal. Azt nem árulta el, hogy ezek az alkalmazottak hányan vannak, és hogy hol dolgoznak, de azt elmondta, hogy az Egyesült Államok iraki külképviseletei egyelőre a megszokott rendben működnek.

Michael Rein, a Lockheed szóvivője közölte, hogy Balad városból menekítenek ki 25 alkalmazottat. Ők az iraki légierőt segítik abban, hogy az év második felében fogadni tudja az országnak leszállítandó F-16-os harci gépek első darabját. Irak 36 F-16-ost kap, és ezek alkotják majd légierejének gerincét. Állomáshelyük Balad lesz. Rein szerint egyelőre nincs szó a gépek szállításának elhalasztásáról a lázadók offenzívája miatt.   

Nyikolaj Mladenov, az ENSZ-főtitkár iraki különleges képviselője, egyúttal az ENSZ iraki segélynyújtási missziójának (UNAMI) a vezetője videokapcsolaton keresztül tájékoztatta csütörtökön a Biztonsági Tanács tagjait arról, hogy egyelőre nem fenyegeti veszély Bagdadot. "Bagdadnak erős védelme van, amelyet a kormány tart az ellenőrzése alatt" – közölte újságírókkal Vitalij Csurkin orosz ENSZ-nagykövet, soros BT-elnök, tolmácsolva Mladenov szavait.

Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.