Vállalkozás Ember Zoltán 2014. május. 18. 10:20

Tiszakanyárról indult egy bölcsész partnerével, ma már 8 milliárdos bevétele van

Az ország legismertebb használtruha kereskedése négyfős családi cégből nőtte ki magát.

Bár családi kisvállalkozásként kezdték, a tiszakanyári bejegyzésű Háda Kft. használtruha üzletei mára országszerte több mint 700 embernek adnak munkát. A tulajdonos Háda György ebben az interjúban mondta el, hogy miként kezdte az ipart a rendszerváltás után nem sokkal.

Az első kamionnyi használtruhát egy magyar-történelem szakos gimnáziumi tanártól vette meg bizományba, aki a Dunántúlon üzletelt a ruhákkal, ő lett az első partnerük is. Eleinte holland ruhákkal kezdték, egy véletlennel köszönhetően tértek át később az angol ruhákra. 2005-ben nyitották első boltjukat Budapesten. A 8 milliárd forintos árbevételük fele ma már a fővárosból jön.

Angliában a ruhákat karitatív szervezetektől vásárolják nagy tételben. Érdekesség, hogy a brit partnerekkel elegendő a szóban kötött megállapodás. Háda György azt mondta, hogy "Bár az angolok nehéz emberek, nem írunk több oldalas szerződéseket, mert nincs rá szükség. A partnercéggel minden év elején megegyezünk az árban és a mennyiségben. Általában megbeszéljük, és működik a szóbeli megállapodás. Ő szállít, mi fizetünk. Ennyire egyszerű. A nyugati kultúrában még mindig van becsülete az adott szónak" - mondta.

A tulajdonos elmondta, hogy mikor, hogyan, milyen boltokat nyitottak az országban, attól függően, hogy mire volt kereslet. A Háda ma a B-kategóriás bevásárlóközpontokban van jelen nagyobb üzletekkel Budapesten, mint például a Köki és a Lurdy Ház. A vidéki városokban, egy két kisebb város kivételével, majdnem mindenhol üzletet nyitottak a plázákban.

Ha szeretne más érdekes vállalkozásról is olvasni, hírlevelünkre feliratkozva megteheti!

Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 07. 14:32

„Azt mondta, el kellene mennem Indiába” – Orbán ájurvédikus gyógyító ismerőse Keralába közvetít ki magyar betegeket

Orbán Viktor egy indiai származású, Magyarországon élő ájurvédikus gyógyító oldalán tűnt fel az indiai Kerala államban, akiről azt mondja, ismeri, de azt már nem árulja el, honnan. Orbán azt is mondta: nem egészségügyi kezelés miatt utazott ki. Nem messze onnan, ahol a miniszterelnök nyaral, van egy ájurvédikus klinika, ahova az indiai ismerőse Magyarországról közvetít betegeket kezelésre. Felhívtuk a klinikát, és beszéltünk valakivel, akit a gyógyító oda közvetített volna kezelésre.