2014. március. 31. 12:45 hvg.hu Utolsó frissítés: 2014. március. 31. 12:41 Vállalkozás

Így ne kövessen el csődbűntettet

Mind a vállalkozás ügyvezetőjének, mind a könyvelőjének óriási problémát okozhat, ha felkészületlenül éri őket a cég felszámolása, s nincsenek tisztában azzal, milyen kötelezettségeknek kell eleget tenniük. Az Adózóna megmondja, hogy ne kövessenek el bűncselekményt

Felszámolási eljárás alapvetően kétféleképpen indulhat egy cég ellen. Az első esetben maga a társaság kezdeményezi a felszámolást saját maga ellen – önfelszámolás –, ez abban az esetben fordul elő, amikor olyan mértékben megnőnek a tartozások, hogy azt a cég előreláthatóan nem fogja tudni megfizetni – írja az Adózóna. A második, gyakoribb esett, amikor egy hitelező, legfőképp az adóhatóság kezdeményezésére indul felszámolás.

A felszámolási eljárás minden esetben úgy indul, hogy az illetékes bíróság felszólítja az ügyvezetőt, 8 napon belül nyilatkozzon arra vonatkozóan, hogy elismeri-e a hitelezővel – általában az adóhatósággal – szembeni tartozását. Amennyiben nem nyilatkozik vagy elismeri a tartozást, a bíróság azonnal fizetésképtelennek ítéli a társaságot és elrendeli a felszámolást. Az ügyvezetők figyelmét minden esetben felhívjuk, hogy már az első levél kézhezvételekor egyeztessenek a könyvelővel a könyvelés helyzetéről, és ne hagyják ezt az utolsó pillanatra.

Itt olvashat többet arról, milyen kötelezettségeknek kell eleget tenniük az ügyvezetőknek, könyvelőknek, hogy ne kövessenek el sikkasztást, csődbűncselekményt.

hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.