Szerdától elérhető a "Hogyan keresnek pénzt?" nevű oldal, mely a laikusok számára is érthetően, grafikákkal mutatja be, hogyan jutnak bevételhez a Prezihez hasonló startup-cégek, és hogy nyereségesek-e például a közösségi oldalak (Facebook, Twitter, Tumblr). Kiderül például az is, hogy a Spotify és az Instagram is veszteséges, illetve az is, hogy mennyit hoz a konyhára a Farmville.
Az infografika legérdekesebb részét a veszteséges vállalkozások böngészése jelenti. Az Instagram például egyáltalán nem termelt profitot, tekintélyt parancsoló, 150 millió felhasználója ellenére sem. A tavalyi év során azonban a Facebook megvásárolta a képmegosztó szolgáltatást, és azonnal elkezdett szponzorált tartalmakat elhelyezni az applikáció felületén, így a jövőben a Facebook egyik legnagyobb bevételi forrásává válhat az Instagram.
A tavaly december óta hazánkban is elérhető, hatalmas zenei adatbázissal rendelkező Spotify veszteséges üzleti modellje régóta közkedvelt téma a zenei szolgáltatások és a zeneipar lehetséges jövőjét kutatók körében. Hiába növelte ugyanis a svéd tulajdonú cég jelentősen bevételeit, és hiába jelent meg egyre több piacon, a szolgáltatás legnagyobb problémáját továbbra is az évről évre növekvő veszteség okozza.
A Spotify bevétele 578 millió dollár volt 2012-ben, ami 128 százalékos növekedést jelentett az előző évhez képest. Ezzel szemben a vállalkozás 78 milliós veszteséggel zárta a 2012-es évet az előző évi 60 millióhoz képest. A Spotify kiadásainak legnagyobb részét a kifizetett jogdíjak képezik, mivel a cég minden egyes lejátszott szám után egy előre kikalkulált összeget fizet a jogtulajdonosoknak.
Daniel Ek, a cég vezérigazgatója szerint a vállalkozás hosszú távon gondolkodik, és egyáltalán nem aggódik amiatt, hogy a Spotify pillanatnyilag veszteséges. "Hogy miért nem vagyunk nyereségesek? A válasz egyszerű: azért, mert növekszünk. Egyre több helyen leszünk elérhetőek. Eddig 35 országban voltunk jelen, decembertől ez a szám 55-re nőtt" – nyilatkozta Ek 2014 januárjában a The Hollywood Reporter-nek. A Spotify jövője leginkább attól függ, hogy sikerül-e a többséget az ingyenes, ám korlátozott módról a fizetős, de cserébe korlátlan zenehallgatási időt nyújtó opcióra átcsábítani.
A Magyarországon is népszerű szolgáltatások közül a Facebook, Twitter, és Skype is nyereséges. A Facebook bevételeinek nagy részét a jobb oldali sávban található kis hirdetések jelentik, de a Farmville-hez hasonló játékok is mintegy 10 százalékát képezik a teljes bevételnek, mivel a játék felhasználói krediteket vásárolnak, hogy minél sikeresebbek legyenek az adott játékban.
A Facebookhoz hasonlóan a Twitter is fizetett hirdetésekből szerzi bevételeit, az eBay pedig minden egyes feltöltött vagy eladott termék után kezelési költséget von le a felhasználóktól. A Skype az alapvetően ingyenes feliratkozás mellett, más, pluszköltségekkel járó szolgáltatásokból jut bevételhez. Ilyenre példa, amikor valaki krediteket vásárol, hogy a Skype-on keresztül tudjon mobil-, és vezetékes telefonszámokat hívni.
A Tumblr viszont a majdnem 4 millió felhasználó ellenére is veszteséges. Az ingyenes szolgáltatást nyújtó oldal most úgy próbál meg bevételhez jutni, hogy kb. 9 dollárért árul ún. prémium témákat. Ezek a prémium csomagok a felhasználó Tumblr-oldalát kreatívabbá, szebbé varázsolják ugyan, ám erősen kétséges, hogy ez elegendő lesz-e a befektetők által támogatott szolgáltatás nyereségessé válásához.
Az oldal a magyar Prezit is feltünteti listáján, ám arra nem ad választ, hogy a vállalkozás termel-e profitot. Nem hivatalos információk szerint az egyre több felhasználóval (2012-ben ez 8 millió embert jelentett) rendelkező Prezi nyereséges, bevételei pedig a különböző előfizetési csomagokból származnak.