Megveszi a Lenovo az IBM egyik szerverüzletét. Csütörtökön a hongkongi tőzsdefelügyeletnek benyújtott papírok szerint a Lenovo 2,3 milliárd dollárért veszi meg az úgynevezett x86-os szerverüzletét. Az IBM nagyjából 2,07 milliárd dollárt kap készpénzben, a fennmaradó részt pedig részvénykibocsátással fedezi a Lenovo.
A megegyezés mindkét cég szempontjából előnyős. A szerverüzletág viszonylag kis része az IBM portfóliójának, és a számítástechnikai cég ezután a sokkal jövedelmezőbb szoftverüzletágára és szolgáltatói üzletágára koncentrálhat.
A Lenovo számára a szerverüzlet megszerzése lehetőséget nyújt, hogy szélesítse tevékenységi körét. 2013-ban a Lenovo volt a világ legnagyobb asztaliszámítógép- (PC) gyártója a legyártott számítógépek száma alapján, de az elmúlt években a PC-k és laptopok iránti kereslet folyamatosan csökkent.
Azonban nem teljesen biztos, hogy létrejön a két cég közti üzlet. Az eladásba bele kell egyeznie az Egyesült Államok felügyeleti szerveinek is. Elképelhető, hogy nemzetbiztonsági okokra hivatkozva vizsgálatot indítanak egyes amerikai hatóságok, mert attól tartanak, hogy a kínai cég érzékeny információkra tesz szert az amerikai befektetésén keresztül.
A Lenovo már 2013 tavaszán is érdeklődött az IBM szerverüzletága iránt, de akkor sikertelenek voltak a tárgyalások. Sajtóhírek szerint az elmúlt időszakban már a Dell és a Fujitsu is tárgyalt az IBM-mel, de a cég végül a Lenovo mellett döntött.