Megvette a Deutsch-család az MTK-t
Megvette a Blue & White Befektetői Csoport az MTK-t, melynek tulajdonosi körébe tartozik Deutsch Péter és Deutsch Judit is – számolt be az Index.
Hónapokon át tartó tárgyalássorozat után megvette az MTK futballklubját, a Budapest Labdarúgó Zrt. valamennyi, összesen 749.030.000 forint névértékű részvényét a tavaly augusztusban alapított Blue & White Befektetői Csoport – írja az Index.
A csoportot megalapító befektetők évtizedes üzleti, egyebek mellett sportpiaci befektetési tapasztalattal és jelentős tőkeerővel rendelkeznek – olvasható az MTK honlapján.
A Blue & White Investment Zrt.-t 2013-ban alapították 5 millió forintos tőkével, vezérigazgatója Kücsön Gyula, míg tulajdonosai között találjuk a AVP Svéd-Magyar Videó- és Filmgyártó Kft.-t és Dr. Lórodi Lászlót.
Az AVP tulajdonosai a Céginfó szerint a korábbi sportminiszter testvére, Deutsch Péter, illetve Deutsch Judit. Deutsch Péter 2013 szeptembere óta az MTK ügyvezető elnöke, Deutsch Tamás nevezte ki a korábbi stratégiai és fejlesztési igazgatót.
Korábban a HVG írt arról, hogyan valósulhatna meg, hogy Deutschék kezébe kerüljön a sportklub.