Vállalkozás MTI 2013. december. 23. 17:40

Megint nyert valamit a Közgép

A Nyugat-dunántúli Regionális Hulladékgazdálkodási Program keretében, több helyszínen megvalósuló beruházás kivitelezését a KÖZGÉP Építő- és Fémszerkezetgyártó Zrt. és a West Hungária Bau Kft. alkotta ŐRSÉG-2013 Konzorcium nyerte, az eredmény a hétfői Közbeszerzési Értesítőben jelent meg.

A fejlesztéseket az uniós Környezet és Energia Operatív Program keretében finanszírozzák.

A Nyugat-dunántúli Regionális Hulladékgazdálkodási Önkormányzati Társulás által nyílt közbeszerzésen meghirdetett projekt eredetileg becsült ára 1 milliárd 120 millió forint volt, az összességében legelőnyösebb ajánlatot tett konzorcium - amelynek a KÖZGÉP a vezető tagja - 1 milliárd 748 millió forinttal nyert.

Az értékelés kritériumai között 60-as súlyszámmal szerepelt az ár, 30-assal a környezetvédelmi és projekt-megvalósítási intézkedések minősége, végül pedig 5-5 súlypontot ért a jótállási idő, és a munkanélküliek foglalkoztatása.

A másik, vesztes ajálattevő a GEOHIDROTERV Mérnökgeológiai, Környezetvédelmi és Vízgazdálkodási Kft. volt.