2013. október. 30. 13:36 MTI Utolsó frissítés: 2013. október. 30. 13:36 Vállalkozás

A játékkonzolok miatt ment rosszul a Nintendónak

Keveset adott el játékkonzoljaiból, ezért veszteséges volt a harmadik negyedévben a japán Nintendo. A játékgyártó szerdai jelentése szerint a harmadik negyedévben 8 milliárd jen vesztesége volt, és ez gyakorlatilag lenullázta a második negyedében elért 8,6 milliárd jenes nyereséget. A harmadik negyedéves bevétele a cégnek 115 milliárd jen volt, kicsit kevesebb, mint egy évvel korábban.

A harmadik negyedévben a Nintendo 300 ezer darabot adott el Wii U játékkonzoljából, majdnem megduplázva a második negyedéves 160 ezres eladásokat. A karácsonyi szezon még hátravan, de a szerdai adatok alapján lehetetlennek tűnik, hogy a 2014 márciusában befejeződő pénzügyi évben összesen 9 millió konzolt adjon el a Nintendo.

A japán cég üzleti modellje kezd működésképtelenné válni, mert játékkonzolok helyett egyre többen táblagépen vagy okostelefonon játszanak. A Nintendo eddig kitartott, és nem adott ki játékokat táblagépekre vagy okostelefonokra, de elemzők szerint arra kényszerülhet, hogy változtasson üzleti stratégiáján.

A vállalat szerint a Wii U konzolok önmagukban negatívan hatnak a Nintendo profitjára, különösen szeptember óta, amikor csökkentették az árát. Nyereség csak a konzolokra eladott programokból van, de a gyenge konzoleladások a játékeladásokat is visszafogják.

Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 07. 14:32

„Azt mondta, el kellene mennem Indiába” – Orbán ájurvédikus gyógyító ismerőse Keralába közvetít ki magyar betegeket

Orbán Viktor egy indiai származású, Magyarországon élő ájurvédikus gyógyító oldalán tűnt fel az indiai Kerala államban, akiről azt mondja, ismeri, de azt már nem árulja el, honnan. Orbán azt is mondta: nem egészségügyi kezelés miatt utazott ki. Nem messze onnan, ahol a miniszterelnök nyaral, van egy ájurvédikus klinika, ahova az indiai ismerőse Magyarországról közvetít betegeket kezelésre. Felhívtuk a klinikát, és beszéltünk valakivel, akit a gyógyító oda közvetített volna kezelésre.