2013. október. 30. 13:05 MTI Utolsó frissítés: 2013. október. 30. 13:03 Vállalkozás

Felturbózták a GYSEV Cargo soproni konténerterminálját

Ötödével bővítette soproni konténertermináljának kapacitását a GYSEV Cargo Zrt.

Összesen 470 konténernyivel bővítették a tárolókapacitást. Ehhez háromezer négyzetméternyi területet burkoltak le, a talaj adottságai miatt 60-70 centiméter vastagon – mondta szerdán Skála János vezérigazgató.

Ezzel a tavaly, év végén bejelentett fejlesztés három üteméből a második is beindult. Nyáron állt munkába az ugyanezen pályázati forrásból vásárolt, 40 tonna megemelésére képes mobil rakodódaru, amelynek beszerzése rövid idő alatt megtérült a társaságnak, mert egy korábban bérelt gépet váltott ki – tette hozzá.

Később helyezik üzembe a projekt részeként kialakított konténerkövető informatikai rendszert, amely egyszerre optimalizálja a rakodási tevékenységet és teszi lehetővé, hogy a megbízó tájékozódjon arról, hol van éppen rakománya.

A fejlesztés 350 millió forintba került, ehhez az Új Széchenyi Terv pályázatán 106 milliós vissza nem térítendő támogatást nyert a GYSEV Cargo.