2013. október. 30. 16:25 hvg.hu Utolsó frissítés: 2013. október. 30. 16:48 Vállalkozás

Hétemeletes kormányzati épületet húztak fel – nyolc embernek

Egy kevesebb mint négyezer lakosú kínai településen felhúztak egy hétemeletes kormányzati épületet, melyben ugyanakkor mindössze nyolcan fognak dolgozni. Az épületet ráadásul hitelből finanszírozták. A kínai kormány idén nyáron ötéves tilalmat vezetett be új kormányzati épületek megépítésére.

Egy kevesebb mint négyezer lakosú kínai településen felhúztak egy hétemeletes kormányzati épületet, melyben ugyanakkor mindössze nyolcan fognak dolgozni – írja a Business Insider, mely képet is közölt az épületről. A nyolc emberből ráadásul 5 csak kormányzati tisztviselő.

A 2,4 milliárd dollárnyi jüanba kerülő épületet mindemellett ráadásul hitelből finanszírozták. A kínai kormány idén nyáron ötéves tilalmat vezetett be új kormányzati épületek megépítésére, megakadályozandó, hogy túlzottan elharapózzanak a hasonló esetek.

hvg360 Bábel Vilmos 2025. január. 06. 13:28

1945 után először ismét szélsőjobboldali vezetője lehet Ausztriának, Herbert Kickl a kormányalakításról tárgyalhat

Az osztrák Szabadságpárt vezetője kapott felkérést a kormányalakításra a köztársasági elnöktől, miután összeomlottak a koalíciós tárgyalások a jobbközép és a szociáldemokraták között Ausztriában. A jobbközép lecserélte a vezetőjét, az új hajlandó kormányalakításról tárgyalni a választáson győztes szélsőjobboldali párttal, az FPÖ-vel. A szélsőjobbnak az ölébe hullhat a hatalom, mert a politikai elit nem tudott túllépni a saját árnyékán. Váratlan külpolitikai győzelem ez Orbán Viktornak és Vlagyimir Putyinnak. Németországnak vészjelzés az osztrák belpolitikai fordulat.