Vállalkozás HVG 2013. október. 02. 14:27

Kereskedőházak politikai hátszéllel

„A magyar kereskedőház tevékenységét a Mehib és az Eximbank 1 milliárd dollárral támogatja” – ezt állította bemutatójában Kiss Szilárd mezőgazdasági szakdiplomata a FÁK Üzleti Klub egyik nyári rendezvényén.

HVG Zrt.

„A magyar kormány részéről többször is elhangzott, hogy Budapest ekkora összeget fektetne be, ha nem is a konkrét kereskedőházba, de az orosz–magyar kereskedelmi kapcsolatok újraélesztésébe” – felelte Kiss most a HVG azon kérdésére, nem elírás-e a hatalmas, 220 milliárd forintnyi összeg említése.

A Moszkvában több magántulajdonú kereskedőcéget is futtató Kiss prezentációja inkább az akkor már megígért állami kereskedőház reklámjának tűnt: a címoldali koronás magyar címer mellett az alsó sarokban szinte eltörpült a valódi tulajdonos Quaestor-csoport logója. A Quaestor az idén tavasszal az elegáns Arbat negyedben nyitotta meg kereskedőházát, amelyet kinti cége, a VTD o.o. működtet. Az átadáson a vaduzi érdekeltségű magyar Questor elnök-vezérigazgatója, Tarsoly Csaba együtt parádézott Szijjártó Péter külkapcsolatokért felelős miniszterelnökségi államtitkárral, aki voltaképpen a földije: a Quaestor a győri labdarúgás egyik fő szponzora. A magyar állam a jelek szerint mégis rászervezett a VTD-re: a bíróság a napokban jegyezte be az Orosz–Magyar Kereskedőház Kft.-t, amely a többségi állami tulajdonú Magyar Nemzeti Kereskedőház Zrt (MNKH) vállalkozása. 

A HVG tudomása szerint a magyar állam most rendet vágna a kereskedőházak káoszában. A rendcsinálás mikéntjéről a HVG e heti számában olvashatnak.

Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 07. 14:32

„Azt mondta, el kellene mennem Indiába” – Orbán ájurvédikus gyógyító ismerőse Keralába közvetít ki magyar betegeket

Orbán Viktor egy indiai származású, Magyarországon élő ájurvédikus gyógyító oldalán tűnt fel az indiai Kerala államban, akiről azt mondja, ismeri, de azt már nem árulja el, honnan. Orbán azt is mondta: nem egészségügyi kezelés miatt utazott ki. Nem messze onnan, ahol a miniszterelnök nyaral, van egy ájurvédikus klinika, ahova az indiai ismerőse Magyarországról közvetít betegeket kezelésre. Felhívtuk a klinikát, és beszéltünk valakivel, akit a gyógyító oda közvetített volna kezelésre.