2013. szeptember. 27. 07:46 MTI Utolsó frissítés: 2013. szeptember. 27. 07:42 Vállalkozás

Szépen fut a Nike

Az elemzői várakozást meghaladó mértékben, 38 százalékkal nőtt a Nike profitja üzleti évének első negyedében, elsősorban észak-amerikai és európai értékesítésének bővülése, valamint a globálisan végrehajtott áremelések hatására.

A világ legnagyobb sportcikkgyártója a csütörtöki New York-i kereskedés lezárása után ismertette negyedéves adatait, elsőként a börze DJIA indexében szereplő ipari cégek közül. A sportszergyártó szeptember 23-ától csatlakozott a DJIA indexéhez. Kikerült az indexből ugyanakkor az Alcoa, amely hosszú ideig mindig először hozta nyilvánosságra vállalati gyorsjelentését a csoportból.

A Nike azt közölte, hogy az augusztus 31-én zárult negyedévben adózott eredménye 780 millió dollár, részvényenként 86 cent lett az egy évvel korábbi 567 millió dollár, részvényarányosan 63 cent után. Az elemzők kisebb, 78 cent részvényarányos eredményre számítottak. A cég árfolyama az elektronikus kereskedésben 6 százalékos pluszban állt az adatközlés után.

A sportszergyártó negyedéves árbevétele 8 százalékkal 6,97 milliárd dollárra ugrott, minimálisan meghaladta a szakértői várakozásokban szereplő 6,96 milliárd dollárt. A cég bevétele mindenütt nőtt, kivéve Kínát, ahol 3 százalékkal csökkent. A Nike bevétele Nyugat-Európában 8 százalékkal, Közép- és Kelet-Európában 10 százalékkal, Észak-Amerikában 9 százalékkal bővült az augusztus végéig tartó három hónapban éves szinten.

Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.