2013. szeptember. 06. 18:35 MTI Utolsó frissítés: 2013. szeptember. 06. 18:32 Vállalkozás

Német multi terjeszkedik Hevesben

Több mint húszmillió eurós zöldmezős beruházással épít új, elektromos kormányművet gyártó és összeszerelő üzemet a ZF Lenksysteme Hungária Kft. a Heves megyei Makláron. A jövőre már termelő, 115 új munkahelyet teremtő gyár alapkövét pénteken rakták le a cég vezetői, valamint a település polgármestere.

A német ZF Lenksysteme csoporton belül a magyarországi vállalat kapta meg a lehetőséget a felső kategóriás autókba gyártott minőségi elektromos kormánymű, az EPSapa gyártására és összeszerelésére - közölte az ünnepségen Matthias Augenstein gazdasági ügyvezető igazgató és Daniel Pridal műszaki ügyvezető igazgató.

Az idén tízéves cég egri telephelyen azonban nincs lehetőség a szükséges bővítéshez, ezért esett a választás a megyeszékhelyhez közeli Maklárra. Egy 18 hektáros területet vett meg a kft., itt épül fel első ütemben jövőre egy 23 ezer négyzetméteres üzem, amelyet, ha szükséges, 2016-ra további 7000 négyzetméterrel tudnak bővíteni.

Az első gépek és gyártósorok 2014 tavaszán érkeznek meg Maklárra. A gyár 115 új munkahelyet teremt majd – mondta Matthias Augenstein.

Az alapkőletételhez kapcsolódóan a ZF Lenksysteme Hungária Kft. által kiadott közlemény arra is emlékeztet, hogy az elmúlt tíz évben folyamatosan bővült a társaság. A kezdeti 35 alkalmazottat számláló létszám ez idő alatt 600 fölé nőtt, követve a piaci igényeket és az egyre emelkedő rendelésállományt.

Havasi László maklári polgármester szerint a térség egyik legerősebb vállalkozásává fejlődött a ZF Lenksysteme Hungária Kft. A mostani beruházás pedig a Magyarország iránti bizalmat is mutatja. Maklárt elsősorban az ipari vállalkozások számára szeretnék vonzóvá tenni, ami a község fejlődése és a munkahelyteremtés miatt is fontos – emelte ki a polgármester.

A nyilvános cégadatok szerint a ZF Lenksysteme Hungária Kft. által értékesített termékek nettó árbevétele 2011-ben közel 233 millió euró, tavaly pedig több mint 207 millió euró volt. Az adózott eredmény 2011-ben több mint öt millió eurót tett ki, az elmúlt évben viszont mintegy 4,7 millió eurós veszteséget mutattak ki.

hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.