2013. szeptember. 03. 10:35 hvg.hu Utolsó frissítés: 2013. szeptember. 03. 10:25 Vállalkozás

Magyar vállalkozóktól tanulnának az azeri gazdák

Vadhúst, vetőmagot, de elsősorban technológiát importálnának Magyarországról az azeriek.

A keleti nyitás jegyében együttműködési megállapodásról tárgyalt Bahram Aliyev az azerbajdzsáni Mezőgazdasági Ügyek Minisztériumának miniszter-helyettesével Szakács Tibor és Bodnár Ferenc az Új Piacok Kereskedőház vezérigazgatója és vezérigazgató-helyettese.

Azerbajdzsánnak évi 2 millió tonna takarmányra van szüksége, és 350 ezer tonna húsra, amely szükséglet kielégítésében számítanak a magyar kis- és középvállalkozások segítségére. Potenciális üzletet látnak az élőállat importban. Aliyev kiemelte, hogy elsősorban nem késztermékek, hanem technológiák adoptálása érdekelné őket, és szeretettel várnak minden olyan megoldást, ami segíthet az ország importérzékenységének enyhítésében. Aliyev kitért a vadhús importálásának lehetőségére is, ami reménnyel töltheti el az ágazatban érintetteket, hiszen a Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára, Kardeván Endre a Sohollári-völgyben rendezett zalai vadászati évadnyitón mondott beszédében, már a közétkeztetésben is vadhúst vizionált. Az állattenyésztéshez és egyéb, például a borászathoz szükséges technológiát szívesen importálnák hazánkból, ezért a kaposvári egyetem és az azeri mezőgazdasági egyetem között oktatási, és szakemberképzési együttműködés indul ősztől. Rövidtávon, 2015-ig tovább szeretnék növelni a két ország együttműködését, ami Szakács Tibor szerint a 2012. december 5-én nyílt bakui kirendeltség aktivitásának köszönhetően az elmúlt háromnegyed évben élénkült. Bodnár Ferenc úgy vélekedett, hogy a magyar vállalkozások számára nagy lehetőség rejlik a magyar technológiák azeri mezőgazdaságban való meghonosításában, de ez csak úgy elképzelhető, ha jelen vannak a piacon, és kockázatot vállalnak. Az Új Piacok Kereskedőház Zrt.-t 50 százalékban a Széchenyi Kereskedelmi Bank, ötven százalékban pedig négy magánszemély tulajdonolja.

Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 07. 14:32

„Azt mondta, el kellene mennem Indiába” – Orbán ájurvédikus gyógyító ismerőse Keralába közvetít ki magyar betegeket

Orbán Viktor egy indiai származású, Magyarországon élő ájurvédikus gyógyító oldalán tűnt fel az indiai Kerala államban, akiről azt mondja, ismeri, de azt már nem árulja el, honnan. Orbán azt is mondta: nem egészségügyi kezelés miatt utazott ki. Nem messze onnan, ahol a miniszterelnök nyaral, van egy ájurvédikus klinika, ahova az indiai ismerőse Magyarországról közvetít betegeket kezelésre. Felhívtuk a klinikát, és beszéltünk valakivel, akit a gyógyító oda közvetített volna kezelésre.