2013. július. 30. 08:08 MTI/Napi Gazdaság Utolsó frissítés: 2013. július. 30. 08:05 Vállalkozás

Felpörög a közraktározási piac

Élénkülésre számítanak az idén a közraktározási piacon az érintett bankok, miközben a szolgáltatás árai csökkennek; az új közraktári törvény hatásai középtávon lesznek majd érezhetőek - írta a Napi Gazdaság kedden.

A bankok főképp azok részéről számítanak jelentősebb finanszírozási igényre, akik az alacsonyabb betakarításkori árajánlatok miatt a későbbi értékesítés mellett döntenek, de várhatóan a kereskedők részéről is lesz érdeklődés.

Az idén elfogadott közraktári törvény hatásait inkább középtávon várják, amikor az elektronikus vagyonvédelmi rendszer kötelezővé válik. Hosszabb távon a jogszabály által előírt áru- és piacvédelmi intézkedések - elektronikus vagyonvédelem, közraktári biztosíték - vélhetően növelik majd a közraktározás költségeit, ám ugyanakkor olyan addicionális kockázatmérséklést is jelenthetnek a finanszírozók számára, amelyek hatására a költségek kompenzálódhatnak ezen az oldalon.

A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal összesítése szerint 2012-ben megtört a piac évek óta tartó zsugorodása: az éves szinten kibocsátott közraktári jegyek értéke 144 milliárd forint volt. Becslésük szerint a kapcsolódóan felvett hitelek összege elérte a 110 milliárd forintot. A közraktározó letevők száma évek óta változatlan, 410-420 közötti, és továbbra is meghatározó a búza, a kukorica, az olajos magvak közraktározása. A kibocsátott közraktári jegyek átlagosan 29 hétre szólnak.

hvg360 Mátraházi Zsuzsa 2025. január. 10. 19:30

Sabján Adrienn kajatortacukrász: „Olyasmit nem vállalok el, amit jobb, ha nem látnak a hűtőbe bekukucskáló gyermekeim”

Jól fizető szakmából piaci szempontból a legrosszabbkor váltott, mégis sikerre vitte vállalkozását. Furcsán indult, de a hermelintorta sem fogott ki rajta. Megküzdött „véres” feladattal is, de nemet mondott a szülést ábrázoló tortára. Elárulja, hogy már nem igazán szereti az édességet, de persze mindent megkóstol, amit készít, és a versenytársak termékeit is elemeznie kell. HVG-portré.